Már december van, vagy mi??? :O

Szevasztok BLOGmolyok!!!

Megint megcsúsztam egy kicsit az időzítéssel, mentségemre szolgáljon az a fizikai, testi, lelki fáradtság, ami erősen úrrá veszi lassan a szervezetemet…. Ennek ellenére még mindig bírom valahogy, de minden nap egy kihívás már, hogy hogyan bírom ezt a kimerültséget eltüntetni. 8 hónapja már hogy felszálltam a Dream-re és útnak eredtem vele….temérdek kaland, élmény, nevetés, sírás, búcsúzás, elismerés, különleges élethelyzet, hiányérzet, barátok, partyk, nemzetek, kultúrák…..mind hozzájárultak a mostani nézeteim kialakításában. És még ha most hétvégén haza is mentem volna ( ahogy eredetileg volt írva), akkor is az életem egyik fontos időszakát jelentené, ami sok szempontból megvilágítást adott az élet bizonyos helyzeteiben és a világ felé irányuló hozzáállásomban.

Mi vagyunk az öreg rókák a fedélzeten, talán azt is mondhatom, mi vagyunk a legrégebb idő óta itt egyhuzamban. Ez jó érzés, ismered már a dolgokat, embereket, hogy mit lehet, mit nem, pont emiatt lehetőség van másokat felkarolni, az új éppen sign on-osokat eligazítani, tanácsokat adni, elvinni szép helyekre, egy kis lelket önteni beléjük, még annak ellenére is, hogy szíved szerint néha jól elvennéd a kedvét az egésztől. De az összefogás a legfontosabb és a támogatás.

Pár hónapja még nem tudtuk elképzelni, milyen lesz, ha már csak ketten maradunk a régi csapatból, és mindenki elmegy…..na hát a Gondoskodónk nem hagyja, hogy egyedül érezzük magunkat. Természetesen nagyon hiányoljuk a régi itteni jó arcokat mellőlünk, akik helyett nemrég érkezett Niki és Ani, két ugyan olyan jó arc magyar maffia tag. Rendkívül örülünk nekik, már csak azért is, mert meghozták közénk újra azt a kezdő lendületes érzést, lelkesedést minden felé….és ez csak pozitívan hatott. Mindenben benne vannak, mindenre foghatók, rengeteg az energiájuk (MÉG!!! :D )  és karácsonyra is húztunk, így még szebb lesz az itteni kis szerény melós ünnepünk.

Ami a pozíciómat illeti, még mindig a Lido-ban dolgozom, ugyan abban, mint eddig, és ami azt illeti, nem is szeretnék ezen változtatni hazamenetelemig. De persze sajnos nem én döntök. A dining room borzalmas, és nem nekem való, nem áll szándékomban ott dolgozni kevesebb fizuért, szabadidőért és sokkal több melóért. Anthonynak, a Lido-s főnökünknek már említettem szándékaim, valamint hogy próbáljon harcolni mellettem, ha esetleg olyan vérmes ötletük támadna a vezetőségnek, hogy a dining room csapatába akarnának beosztani, mint A kezdő béna….

A főnökeim szerint nagyon jó menedzsment készségeim vannak, méghozzá olyannyira kitartanak emellett , hogy be is ajánlottak a Food Managerhez egy beszélgetésre. Nem tudtam igazán az elején mire megy ki ez az egész, de mint kiderült a felvilágosítás után, amit kaptam hogy konkrétan egy Assistant Food Manager pozícióra ajánlanak engem, és ebben a főfőnök a food menedzser tud papír ügyileg segíteni. A kisebb pozíciójú főnökeim szerint meg vannak a képességeim rá, a f.m. meg megtudakolta a végzettségemet ami szerint  még alkalmas is lennék rá. Úgy kell elképzelni ezt a pozíciót, mint a nagyfőnök asszisztense, de nem egy irodai ülős munkáról van szó, persze az is van benne. Ehhez egy hosszabb, hónapokik tartó traininges időszakon kellene részt vennem a következő szerződésben ami után ha megkapom az előléptetést hivatalosan is Assistant Food Operation Manager lennék ráadásul még sokszorossá növekedne az akkori fizum is. Nagyon csábító ajánlatot kaptam, amihez már csak a papírmunkát kell elvégezni, mind pénzügyileg is sokkal jobban megérné de leginkább a jövőbeli tervemre való tekintettel nagyon előnyös pozíció. Idővel majd kialakul a döntésem, most még teljesen 50 -50 % -ban állok mellette és ellene. Mindenesetre egy nagy elismerésként éltem meg ezt is, ami egy újabb kis pozitív sugarat csalt a napjaimba.

Az már kevésbé, hogy a legelső beszélgetésemkor az F&B Managerrel kiderült, hogy még egy csodás héttel meghosszabbították a szerződésem, így csak január 25-én megyek haza, ami egy hét híján 10 hónapot jelent. Már a csak a tudat is lefárasztott még jobban, nagyon bele éltem magam már a 18-ba, de nincs mit tenni, sajnos megtehetik, „játszadozhatnak, tologathatják ide oda kedvükre” a sign off-on-os dátumunkat. Ez azt jelenti hogy még 6 hét…..már visszaszámolok….de nem gondolok még a karácsonyi időszakra…próbálom mindig a figyelmemet is elterelni,ami picit nehéz amikor ünnepi zene szól már mindenhol és az üzletekben is és a partokon is ott vannak a jelek. Benne van a levegőben…..de mégsem úgy….

Több mint egy hónapja már, hogy megkaptam a hónap dolgozója jelölést, vele együtt a 24 óra OFF.ot. Hát mint ne mondjak, egy részről meg sem lehetett érezni, más részről pedig érdekes volt újra dolgozni menni 24 óra nem melózás után. A részünkre rendezett esti aperitivon lehetőségünk volt együtt ünnepelni egymást mi jelöltek az összes vezető személlyel, kezdve a kapitánytól a biztonsági hivatalnokig. Amikor megérkeztünk a Song Barba ahol tartották ezt az eseményt, minden fehér ruhás egy sorfalat állva végig üdvözöltek egyesével bennünket, ki kezet rázva ki megölelve köszöntött minket jelölteket. Készültek fotók is rólunk, egy csodálatos büfé tárult elénk, és a kifogyhatatlan italok sora, amit „kollegáink” lelkesen szolgáltak fel nekünk. Érdekes volt szokatlan érzés, nem dolgozni, kiszolgálva lenni, ünnepeltnek lenni. Még a híres show-ra is elmehettünk aznap este a színházterembe, ami egy hihetetlen élményt nyújtott nekünk. Látni azokat akikkel nap mint nap találkozol a folyosón, a mosodában, a crew barban, a bulikon vagy akár az étkezőben dolgozni, nem egy szokványos érzés. Kaptunk engedélyt a vendég területen tartózkodásra is, természetesen egész este a csini ruha volt a feltétel mindehhez. Az esténket a vendégek Caliente disco-jában zárhattuk egy kis bulizással. : )

Mostanában végre újra elkezdtem sűrűbben használni a szaunát, és az edzőtermet, ahogy az energiám futja, van hogy esténként amikor 11-kor végzünk, gyorsan átöltözök és felszaladok még egy kis edzésre, egészen éjfélig, mert akkor bezárják sajnos. Próbálok odafigyelni az egészséges étkezésre is, ami nagyon nehéz már csak ha a munka beosztásunkat nézzük is, kezdve ott, hogy nincs időnk reggelizni. Egy igazán jót enni is már csak a portokban tudunk, annyira sablonosak már ezek a fedélzeti menük, nagyon vágyom már egy kis otthoni finom gulyásleves- banános nutellás palacsinta vagy borsós raguleves – dobálós túrós menüre…….de a paradicsomos húsgombóc is megtenné. : D Na jóóóó, itt most le is állok…………..

Megyek is aludni, van pár órácskám, és megint kezdek, legyetek jók, ha tudtok ;) Értékes várakozást, lélekben teljes készülődést kívánok Mindenkinek, és a Legmeghittebb Karácsonyt a szeretteitekkel együtt! Főzzetek sok sok forral bort, az adventi vásárba is menjetek el helyettem és tegyetek minden nap valami jót valakivel, hogy felhajthassatok egy háromszöget az angyalkátokon. : )  

Ha bárkinek van ideje küldhet nekem adventi-karácsonyi olvasnivalót, nagyon jól jönne most! Ha már a nincs elég jó netem ahhoz, hogy letöltsem, a Reszkessetek betörők összes részét! : (   Köszönööööm T.SZ. Banyám az e-mailed!

Ölelés, puszik, vigyázzatok, már csak hetek kérdése és találkozunk! : D 

Brenda : )

Most már tényleg mondhatjuk......mi vagyunk a régiek a hajón!!! :)

Üdv Blogmolyok!

10/7. PIPA……lassan de biztosan haladok a cél fele, a pontosan 9 és fél hónap munkaviszony végéhez. Egy szóval sem szeretnék nektek panaszkodni, hogy mennyire fáradt vagyok már, és hogy néha milyen kínszenvedés ez az egész, már csak azért sem, nehogy valakit eltántorítsak a tervétől, hogy kipróbálja, saját bőrén tapasztalja ennek szép és csúnya részét. Ne tévesszenek meg senkit a feltöltött képeim, amik természetesen a szép oldalát mutatják csak az ittlétemnek. Sajnos meló közben nehéz lenne dokumentálnom a dolgokat, ez a helyzet. És ha ezek a kalandok (gondolok itt az ismételt jetskizésre vagy a delfinekkel úszásra vagy a cozumeli körútra, és még sorolhatnám) nem lennének, már szerintem rég otthon találnátok.

Eltelt már picit több mint 7 hónap, egészen idáig úgy hittem, hogy decemberben hazamehetek, hogy boldogan, nyugodtan együtt ünnepelhessem a Karácsonyt a pici és nagy családommal. Addig tartott bennem ez a remény, ameddig az új Food Manager, az új nagyfőnök sem tudott rajtunk semmit segíteni, mondván, hogy ez a döntés a Miami-i cégtől jön, amit ő már sehogy sem tud megváltoztatni. Eddig a napig úgy gondoltam van még esély, vagy ha nincs is esély, akkor felmondok és hazamegyek…igen már ez is megfordult a fejemben, valószínű mert ismét egy mélypontba ütköztem, de a Food Managerrel való beszélgetés után egy fél nap alatt megváltozott teljesen a véleményem…. Nem mint hogyha lenne kedvem ezen a kb 6000 fős fedélzeten részt venni a „csodálatos” karácsonyi BULIN, de úgy gondoltam, ha már eddig kibírtam, kibírom most már csak azért is a végéig, nem fogok a vége előtt meghátrálni…aztán persze meglátom, hogy bírom majd….

A helyzet az, hogy ebben a hónapban ért a legtöbb meglepetés, a legtöbb pozitív elbírálás a munkámat illetően. Pár hete kaptam egy Good Performance-t, amit már említettem lehet, az előző cikkemben. Ezt követően, jelöltek a hónap dolgozója listára, aminek az eredményét, hogy ki nyeri, csak később tudjuk meg csak. Mindezek mellett, folyamatos dicséretet kapok a főnököktől, akik már a „final destination”-ba, a szeretett „dining room”-ba is ígérgetik, hogy napok kérdése, és bekerülök. Meglátjuk hogy lesz, mindenesetre még most a LIDO-ban dolgozom, ugye már egy teljes hónapja, ahol szintén egy kisebb vezetői pozícióba osztottak be, és „kiss boss” néven szólítanak poénkodva a munkatársak. Pici felelősség van azért rajtam, ha nincs Ass. Matre D’ az étteremben, akkor én felügyelem ezt az egész szintes önkiszolgáló éttermet, persze amit lehetetlen maximálisan teljesíteni. Én irányítom továbbá a többi pincértársam fél órás szünetét, meg hogy este a zárások, nyitások meglegyenek a különböző részlegeken, valamint a vacsorai büfé nyitása, folyamatos felügyelése és a végén a zárása akadálymentesen menjen. Amíg dolgozunk éppen ezért, mivel rajtam van az irányító szerep, a LIDO összes zárjának a kulcsára is én felügyelek valamint egy kis Beeper-t is hordozok amin bárki a hajóról elérhet engem, és rajtam keresztül így mindenkit, elég csak ha tárcsázzák a számom, megcsipogtatnak, és már hívom is vissza a számot aki hívott. Eleinte nem tudtam megbarátkozni ezzel a szereppel, biztos azért, mert talán nem volt még rajtam eddig ekkora felelősség itt a hajón, és kicsit lehet meghőköltem, de egy hét után már kezdtem belejönni. Azért nehéz talán egy picit, mert közben a többi pincérek azért cserélődnek, mennek haza jönnek újak, így nincs meg az az összeszokott csapat feeling. Amit végre kezdek tanulni, és ennek örülök igazán, hogy hogyan tudom a pozitív vezetői tulajdonságokat alkalmazni, amit még anno a suliban tanultam vagy a saját tapasztalataim alapján összegyűjtöttem. És kezdek rájönni, hogy tényleg nehéz jó főnöknek lenni, hogy nehogy még véletlenül se kivételezz senkivel, mindenkit egységesen bírálj és egységesen rój rá feladatot. Ami még tetszik nagyon, hogy így elkezdhetem megtanulni a hivatalos angol nyelvet használni. Nem könnyű, de kezdek belejönni, és tényleg kezd már az angolom is sokkal jobb lenni mint eddig, főleg mert egyre többet beszélgetünk a vendégekkel is, és így vidámabban telik nekünk is az idő. Szóval azért tanultunk ebben a hónapban is sok dolgot, leginkább azt, hogyan érdemes csapatban dolgozni, mivel itt csak úgy lehet, ha nincs összetartás szétcsúszik az egész.

Na de ami még pozitívan ért, az a sokadik dicséret a főnöktől, amikor egyszer az irodájában jártam. Azt állította, hogy jó menedzsment készséggel rendelkezem, éppen ezért ha így folytatom, könnyen elérhetném akár a Food Operation Manager pozíciót vagy akár az Ass. Food Manager pozíciót rövid időn belül.

Már csak ezek miatt a sok pozitívumok miatt amik csak áradnak most felém, inogtam meg a döntésemet illetően, hogy hazamegyek. Ne tudjátok meg hány napig őrlődtem a döntésemen. És pont emiatt nem is nagyon tudtam úgy végezni a munkámat, mint egy hónap dolgozója jelölt….egyszerűen már elfáradtam az a helyzet, konkrétan az ébresztőkre nem ébredek már fel, pedig egy vekkert is beszereztem már, de semmi változás. Egyszer egy  szombati napon mennem kellett volna az általános, minden héten megtartott „ evakuálási gyakorlatra” , és annyira mélyen aludtam, hogy még a bemondást és a hajó elhagyása sípszót sem hallottam meg, ami elhihetitek, olyan erős, fülsüketítő, hogy nagyon fáradtnak kell lenni ahhoz, hogy valaki arra még csak fel se ébredjen. A tegnapi napról meg nem is szeretnék említést tenni. Konkrétan két ébresztőt beállítottam, sokszoros ébresztésre, és reggel 6 helyett, 9 órakkor keltem fel…..ez mondjuk igen furcsa volt, mert biztos voltam benne, hogy valakinek hívnia kellett volna, hogy nem mentem dolgozni. Furcsálltam is, ráadásul Évi sem kelt fel semmire, ő később kezdett, így csak nekem volt baj. A lényeg, hogy az a kis pici elem, ami bennem működik, kezd kimerülni, úgy érzem, és pont a December, ami a leghúzósabb, arra kellene még egy kis lendület, bár nem tudom honnan, hogy aztán január 18-án felszabadulva repülhessek haza, és azzal a tudattal, hogy bár kemény volt nagyon, megcsináltam, és egy picivel több pénzt is tudtam hazavinni, így hogy maradtam.

Nem valószínű, hogy folytatni fogom ezt a hajós életet, egyrészt mert nem áll szándékomban karriert építeni, és most nehogy valakinek elvegyem picit is a kedvét, mert ez az egész természetesen személyszerű. Rájöttem ez alatt az idő alatt, hogy nem nekem való ez a típusú élet, ami igazából tűrhető és kivitelezhető, ha valaki annyira rugalmas és nem kötődő, akkor természetesen tetszeni fog ez az élet, és annak lehet leg ez a megfelelőbb, hogy boldog legyen. Én magamról beszélek itt most kizárólag. Én egy igen érzékeny és érzelmileg hamar kötődős típus vagyok igen gyenge, tehát nekem ez a hetente búcsúzás nem jön be. Olyan gyomorgörccsel kelek fel minden szombaton, hogy ki megy haza, és kit nem látok már valószínű soha többet, hogy kifejezetten gyűlölöm ezt a napot. Leginkább amikor a baráti körünkből megy el valaki. Már nagyon kevesen maradtunk…..és én ettől is félek igazán. Decemberre már csak Évi meg két srác meg én maradunk itt, a körülbelül 16 fős csapatból……eszméletlen mennyire sokat számítanak a barátok itt, nélkülük ki sem lehet bírni. És ami tényleg itt ebben a legrosszabb, hogy valószínű nem fogsz tudni velük találkozni többet. Szóóval, mint egy újabb kaland, újabb színes oldal az életemben tökéletes, nem is tettem volna másképp. Ki nem hagytam volna az biztos. De most otthon szeretném folytatni. Már csak azért is mert egy egész óvoda fog fogadni, ha hazaérek, annyi pici baba született most a baráti-ismerős körömben. : D

Ebben a hónapban kezdett csak igazán nagyon mozogni a hajó. Olyannyira dőlt egyik oldalról a másikra, hogy szabályosan azt lehetett érezni, hogy egyszer mintha másznánk felfelé, aztán pedig futunk lefelé. Vicces volt látni ahogy a vendégek is a Lidoban egyszerre változtatnak hirtelen irányt az egyik majd másik oldalra. A 10.-en a medence vize, mint egy akvárium vizen  egy mozgó autóban, úgy lötyögött ki a mederből. Egyszer még az ágyból is majdnem kigurultam, annyira megdőlt a hajó.

Ebben a hónapban részt vehettünk egy „Bridge és egy Engine tour”-on, azaz bemehettünk az irányítóközpontba és a gépészközpontba, valamint az alaksorokba a gépekhez, tehát az egész működési rendszerébe beleláthattunk ennek a 130 000 tonna súlyú, 306 m hosszú, 158 láb magas úszó óriásnak, amelyik a 10. Helyen áll, a világ legnagyobb óceánjáró hajóinak a listáján. Egy élmény volt az biztos, nem hiába tanulnak 7-8 évekig és utána gyakorlatoznak hajókon még pár évig akik a kapitány pozícióra pályáznak…..hatalmas felelősség hárul az irányítóközpontban dolgozókra, ugyan úgy, mint a gépházban dolgozókra is. Ezért dolgoznak kettesével, és éjjeli-nappali váltás van természetesen.

Nagyon érdekes volt, az biztos.

Kifogytam most az újdonságokból, remélem élvezhető volt valamennyire ez a beszámoló is. Most kezdhetném sorolni, mi minden hiányzik az otthonból, de akkor 100 oldal sem lenne elég, úgyhogy inkább nem untatlak ezzel titeket, köszönöm az eddigi híreket otthonról, és ezután is csak azt tudom írni, ha valakinek beszélgethetnivalója van, én itt vagyok. :D :D Ja és ha van kérdés, még mindig szívesen válaszolok! ;)

Élvezzétek a gyönyörűséges novembert, készüljetek az Adventre! Isten óvjon mindannyitokat, 10hét és megyek haza és találkozunk! :D Már megindult a visszaszámlálás!!!

Puszkó-nyuszkó mindenkinek

Üdvözletét küldi a „BOSS” :D

Nagy fordulat ...

Hello szia szevasztok!!!

Telik múlik az idő……eljött a 6. PIPA ideje is….el sem hiszem, számomra tényleg nehezen felfogható….összesen ez pontosan 28 hét = 196 nap = 1960 óra munkát jelent…..EGYHUZAMBAN….minden egyéb betegség, sérülés, szünet, figyelmeztetés, szabálysértés nélkül.

 Egy napot nem hagytam még ki, és ezt a folyamatot hazamenetelemig nem is szeretném megszakítani.

A pozícióm előrejutásában is egyre jobban haladok, úgy néz ki, jövő héttől  befejeződik a room service-s karrierem és az ú.n. LIDO étteremben fogok dolgozni majd, ami annak ellenére, hogy mint egy visszaesés a munkakört tekintve, a carnival létrán felfele haladást jelent. Azért  visszaesés, mert a feladatunk főként a koszos tálcák szedése és letakarítása több órán keresztül….ami azt jelenti, hogy nem csak hogy sokkal kevesebbet tudunk beszélni a vendégekkel, még zsebpénzt sem kapunk, ami, valljuk be elég pozitív hajtóerő volt számunkra. Egyetlen előnye van ennek az ú.n. bisztro team-es munkakörnek. A idő beosztás itt a legeslegjobb, legemberibb. Van egy reggeli időszak, kb 6-10-ig, ezután egy szünet és kezdés újra délután 4-30-tól este 11-ig. Van egy szabad esténk, tudunk aludni normális időben és ki is tudunk menni mindenhol napközben. Ebből a szempontból tehát ez megnyerő. Meg jól jön a változás, arról nem is beszélve, hogy a mi kis szuper csapatunk nagyrésze már bisztrós, mi Évivel vagyunk már csak room-service-ben, de reméljük ez a mostani héttől megvátozik.

Ami a változásokat jelenti, egy hihetetlenül csodálatos, értékekben felbecsülhetetlen szellemi kitüntetést kaptam a főnökeimtől két nappal ezelőtt. Cristian az Ass. Matre D’-nk hivott, épp a szobámban ültem szüneten, hogy azonnal menjek a Matre D’ irodába, mert a Matre D’ hivat, még azt is hozzátette, valami warning-ot akar adni (figyelmeztetést) ugyhogy gyorsan menjek. Különleges érzésekkel futottam az irodába, hiszen Cristiantól már rég szidást kaptam volna, ha valami olyat tettem, amiért warning jár, ezért nem nagyon hittem el ezt, de nem értettem, hogy akkor miért hívathat. Mr. Shain, a Matre D’ rögtön egy széles mosollyal és egy foglalj helyettel köszöntött, majd nem habozva tovább közölte, hogy szeretne átadni egy GOOD PERFORMANCE oklevelet, mert….és felolvasta az összes pozitív dolgot, ami a papíron fogalmazódott meg. (Ez olyan értékelés, mint mondjuk egy piros pont az iskolában, azzal a különbséggel, hogy ebből nem kel összegyűjteni 10-et, hogy látványos legyen az eredménye, ebből elég akár egy is, ami hamar változásokat hozhat….)   Én alig akartam elhinni, ahogy ott ültem. Olyan boldog voltam, hogy alig tudtam visszatartani az örömkönnyeimet. Kért tőlem egy aláírást, meg dátumot, meg egy komment írást….azzal elidőztem picit, szerettem volna többet írni, nem csak 3 sort, de nem volt több hely, meg ideje sem az irodában jelen lévőknek. Mindezek után természetesen 100 ezer %-osan adtam bele minden apait anyait ahogy csak tudtam az esti melóba, ami most megváltozott erre a hétre, ugyan úgy room service, csak osztott műszak, délután 2-től éjjel 2-ig. Nehéz volt az átállás, picit most le is gyengült a szervezetem, de hamar rendbe jövök majd.

Ez a szeptemberi időszak volt a kezdete az orkán erejű viharoknak zivataroknak. A hajó is rendesen mozgolódott nap mint nap. Vicces volt a látvány, ahogy mentünk a folyosókon is mindenki ugyan abba az irányba dölöngélve ment. Egyszer pedig, egy reggei időszakban, úgy megdőlt a hajó, hogy a room szervizben a tányérok, amik a pultra voltak téve, megindultak, és egy oszlop le is esett és összetört, minden fiók kinyílt az irodában és a trolik is amiken a fedőket, tányérokat, tálcákat szállítjuk ide-oda gurultak, gátolva a vészkijáratokat-bejáratokat….és ez még csak egy kis dőlés volt…

Ezen a héten történt egy nem szokványos orvosi vészhelyzet. Egy vendég összeesett és elájult még a hét elején, amikor éppen Nassaut már elhagytuk egy ideje…este volt már, késő, egy helikopter sem tudott Nassauból érte jönni, ezért vissza kellett fordulnunk, hogy hamar kórházba kerüljön, mert sajnos haldoklott. Aznap éjjel ismételten Nassauban kötöttünk ki, de rögtön fordultunk is vissza a menetirányba. Ezt a napot egy kikötő nélküli nap követte, azaz egy see-day, de még így sem tudtuk behozni a lemaradást, hogy maximális gyorsasággal mentünk, ezért a 3. Napon, San Juan-ba csak késő délután érkeztünk meg, és ott maradtunk éjfélig. A másik két napon időben érkeztünk már a kikötőkbe, és végül a mai nap a fő kikötőbe Port Canaveralba. Hihetetlen hogy mik történhetnek egy ilyen nyaralás során egyes vendégekkel, hiszen mégis nyaralásról beszélünk, ahol minden lépésüket figyeljük, mindent megadunk nekik amit csak szeretnének, de még így is akadnak tarka esetek. Vannak agresszívabb vendégek is, múltkor például egy rendelést vittem ki az egyik első emeletes szobába, ahol közvetlen a szoba ajtaja előtt a security emberei felváltva őrködtek a kabin előtt, ugyanis kiderült, hogy ez a kedves vendég nagyon sokat ivott és  fenyegetett, hogy öngyilkos lesz. Mondanom sem kell, hogy a security-s nem engedte nekem, hogy a fém villát és kést beadjam, ki kellett cserélnem műanyagra…..ez a kedves vendég természetesen hogy még tarkítsa a helyzetet, amikor ajtót nyitott, csak a narancslevet kérte…..Itt is akadnak furcsa emberek az biztos.

Egy jó pár héttel, talán hónappal ezelőtt, csőtörés bontotta meg a rendet a mi lenti kabinunk közelében. Én még fenn dolgoztam a room servicbe, amikor kérdezte az egyik srác, hogy a mi szobánk is beázott? Mert hogy rengeteg kabin úszott a vízben. Első dolgom az volt, hogy futottam le, de nem kellett sokáig mennem, észrevehető volt a baj, már a folyosónk is tiszta víz volt, és hát a szobánkban is állt a víz. Szerencsénkre nagyobb kár nem ért minket, mivel többnyire rendben volt a szobánk, és nem is a legelázottabb szobát mondhattuk magunknak, hiszen valahol még a matrac is elázott, amit ki kellett később szárítaniuk…..még a laptopom is megúszta, pedig az is a földön volt…..elég ijesztő volt a látvány, pedig ez csak egy kis csőtörés….

Na azért jó  dolog is történt velünk, egyik csodaszép St. Thomas-os napon fogtuk magunkat, Tomi, Yonko (egy másik báros srác) meg én és elmentünk jetski-zni. Aki már jetskizett, tudja milyen élvezetes, engem annyira boldoggá tett! Lehet azért, mert nincs még jogsim, és élveztem a száguldást, de több is volt azért ennél. A hullámok ahogy dobáltak minket, a víz ahogy fröcskölt ránk (JA! Ha valaki megy jetskivel bárhova, alapfelszerelés a napszemcsi is, anélkül lehetetlen) hihetetlen egy élmény…….

 A legeslegnagyobb fordulatot jelentette számomra az a tény, hogy mint kiderült, nem ünnepelhetjük otthon a Karácsonyt, mivel a sign off-os dátumunkat áttették december 7-ről, január 18-ra…..ettől már tartottam eddig is, de többen megnyugtattak, vagyis próbáltak megnyugtatni, hogy lehet kérvényezni a hazamenetel idejét, ha letelik a 8 hónap. Természetesen ahogy már eddig is közölte velem a Food Manager, semmit nem adhatunk be, semmi féle igényt, mert első szerződés… Így még ha le is jár a kötelező 8 hónap, a szerződésünkben az áll, hogy 10 hónapig dolgoztathatnak egyhuzamban, és ezt ahogy látjátok, ki is használják…. Karácsonyra kell nekik a munkaerő, mert az a leghúzósabb hónap, és újakat sem nagyon hívnak, mert az még plusz erőfeszítés. Így ami minket illet, biztosan bekerülünk majd hamarosan a dining room-ba is dolgozni…hát mit is mondjak, még nem fogtam fel igazán, most már nem vagyok annyira pozitív, eddig láttam a végét, most megint nagyon messze van, egész pontosan még 14 hét, ami összesen 9 hónap és 2 hetet jelent. Egyrészről hatalmas megtiszteltetés, amit tegnap előtt az Matre D’-től kaptam, a tegnapi nap pedig a food managertől, az az a fő főnökünktől (hiszen ő is megdicsért minket Évivel, egész pontosan azt mondta, hogy egészen idáig ebben a hat hónapban nem csalódott bennünk és egyre jobb a teljesítésünk, és mellékesen még megjegyezte, hogy minket Hostess-ként tudna elképzelni a következő szerződésben, a hostessek azok, akik a vendégeket az asztalokhoz kísérik a dining roomban). A dicséretük hallatán végre valamit éreztem, hogy el kellett jönnöm, ki kellett próbálnom, de az az igazság, nem terveztem itt karácsonyozni, nem az én világom, biztos nehéz lesz nagyon. Meg amitől félek az a kimerültség….hogy az a kis elem bennem az egyszer csak kipurcan, lemerül, hiszen nem duracell XD és nem bírja majd tovább. Az biztos, hogy ez embertelen, nem normális, de mint mindig Évi segít nekem abban, hogy mindennek a pozitív oldalát kell nézni, és ez megint egy újabb kihívás lesz, egy óriási kihívás, de amíg együtt vagyunk, tudom, hogy meg fogunk tudni vele birkózni.

Ti Mindannyian otthonról már annyi energiát adtok, hogy nem tudom, hogy tudnám mindezt egyszer meghálálni…..

Remélem mindenki szuperül van, ha bármi további kérdéseitek vannak, csak írjatok nyugodtan, szívesen válaszolok, ahogy az időm engedi.

Győnyörűszép ŐSZT, gyűjtsétek a falevelet, menjetek el Ómassára, csapjatok esti kártya/társosjáték-partikat, menjetek el futni a töltésre/Tisza/Duna partra, látogassátok meg a Budai várat…..helyettem is!!!!!!

Pusszantás, majd jelentkezem megint hamarosan! ;)

Egy színes hónap : )

Olah amigos!

5. PIPAAAAA…ezt a hónapot villámgyorsnak éreztem…sok minden történt szerencsére, mozgalmas volt….nem hasonlítható a múlt hónaphoz…

Először is, behoztam a lemaradásom és ebben az egy hónapban megírtam a back dining room tesztet és a room service tesztet is. Ezeket a teszteket mindig akkor írjuk meg általában, amikor lépcsőfokot váltunk, picit olyan vizsga féle….de annyira azért nem komoly. Viszont ha nem érünk el bizonyos százalékot, sajnos megbukunk, és nem lehet sokszor ezt eljátszani, mert hazaküldhetnek akár. Nekem a következő ami még odébb van szerencsére az a bisztro - teszt lesz, amihez előbb egy kis tapasztalatot kell szereznem a Lido nevezető legnagyobb önkiszolgáló étteremben (az egész 10. Emeletet elfoglalja), tehát a szoba szervíz után ott fogok dolgozni pár hétig. Utána már csak dining room teszt, ezt remélem, hogy el is érem majd a végén.

Ami az energiámat illeti, még VAN :D , próbálok tényleg mindig a pozitív hozzáállásra törekedni minden esetben, ami ebben segít az a reggeli szokásos orange juice, amit felturbóztunk kicsit, most már orange és grapefruit mix a menő, és fenn  a room service-ben mindenki szívesen issza meg frissítőként.

Sok  erőt és lendületet nyerek a kalandokból is, amik természetesen a hajón kívül és belül is egyaránt elém tárulnak. Sok képet talán már láttatok is, próbálom velük átadni mindazt a csodát amit láthatok, átélhetek.

Egyik alkalommal Tomival a hajó „utazási irodáján” keresztül jegyet váltottunk egy puerto rico-i esőerdő látogatásra. Elképzelhetitek, mennyire vágytam már egy kis igazi hegyi friss levegőre az 5 hónapig tartó folyamatos 40 fokos hőség zero oxigén után….még annak ellenére is, hogy ez az út kifejezetten a (már bocsánat a kifejezésekért) lusta, elkényelmesedett amerikaiaknak volt kitalálva, eszméletlenül élveztem, persze az időnk is szűkös volt, így nem tudtam eleget hallgatni a csendet, nyugalmat, amit annyira szerettem volna…..de így is élvezetesnek bizonyult.  Egy 45 perces buszút vezetett el minket a hajótól az esőerdőig egy nagyon kedves idegenvezető hölgy kíséretében. Rengeteget mesélt út közben is magáról a városról, aztán főleg az esőerdőről. Az El Yunque Esőerdő az egyetlen trópusi erdő az Egyesült Államok nemzeti erdei rendszerében. Hihetetlen látványt nyújtott ez a zöld tenger, ami a kis kilátóból a szemünk elé tárult. Mást sem szerettem volna jobban akkor, mint legalább egy napot kirándulni, és csak ezt a környezetet közelebbről is megismerni, tanulmányozni, sajnos az időnk nem engedte…más különben amúgy meg el sem tudtunk volna ide jutni. Szóval egy pici esőerdőt azért tudtunk magunkkal hozni.

Még két héttel az esőerdős kalandunk előtt, ugyan így Puerto Rico-ban, Ivannal az ukrán sráccal, egy nyugodt helyet választottunk ki egy kis beszélgetésre, sörözgetésre és a táj gyönyörködésére. Így mint a hajón dolgozók, mivel többször megfordulunk az egyes kikötőkben, egymást informáljuk a jobbnál jobb helyekről, kinek éppen mire van szüksége, vásárlás vagy olcsóság szempontjából…nekünk ez alkalommal csak egy olcsóbb söröző volt a szándékunk…meg is találtuk. És még a kilátás is pompás volt, még „az otthonunkat” is láthattuk. Nem sok telt bele, két amerikai fiatal srác ült az asztalunkhoz, velük beszélgettünk egy kicsit, leginkább ők kérdezősködtek a munkánk felől, mivel ők egy ipari szállító hajón dolgoznak. (ami mellékesen a hajónk mellett állt :D ) Mint kiderült, 4-5 férfi dolgozik csak ott, nők egyáltalán nem….hát nem tudom…ahogy kivettem a szavaikból, nehezen viselik…. Na de! El is köszöntek, de még a névjegykártyáját az egyik nekünk adta, megbeszéltük, hogy két 2 hét múlva ugyanekkor, ugyanitt… Őket követte egy idősebb házaspár, akik szintén az asztalunkhoz ültek, és mint kiderült, ők a hajón vendégek. Na most ez az amit elvileg nem szabadna……hogy dolgozók a vendégekkel együtt szórakozzanak..még kint SEM! Amit én eddig nem tudtam, csak később szóltak erről. A lényeg, hogy ennyi idő alatt sikerült megtapasztalnom, mennyire közvetlenek az amerikaiak. Például, ez a pár, nem csak hogy meghívott még egy kör frissítő sörre, még az e-mail és a lakcímüket is megadták, hogy ha bármikor szükségünk lenne lakásra, vagy ha csak ott járunk ismét, akkor nyugodtan menjünk hozzájuk, akármiről is van szó. Jó kis délután volt az biztos, jót elkacagtunk velük, még a kabin számukat is megadták, de sajnos utána már nem találkoztunk velük a héten.

Egy másik nap, Cozumelben voltunk éppen, és egy olyan szuper helyet találtunk, ami közel is van a hajóhoz, így el tudtunk gyalogolni, nem kellett taxizni, és fizettünk egy bizonyos összeget a belépéshez, és annyit ettünk meg annyit ittunk amennyit akartunk!  Álombeli medencés bár-bárpult tárult elénk, meg mesebeli szép medencék, jakuzzik, napozóágyak, gyönyörű szép tiszta környezet, és egy kellemes étterem finomabbnál finomabb ételekkel. Sajnos egy hatalmas zuhét kaptunk el, szerencsésen elázott a törölközőnk is, így picit azért már hideg volt az idő. Hihetetlen de 5 hónap után először volt ilyen esős időnk, eddig nem tapasztaltunk ilyen időjárást. A hajón a környezetvédelmi hivatalnokunk Zsófi, ő is a magyar maffia egyik fontos személye, édesanyját és húgát elszállásolhatta 2 hétig a hajón. Velük élveztük ezt a csodás délutánt ezen a relaxációs helyen.

Ugyan úgy Cozumelben, két héttel ezelőtt a pihenős nap előtt, a Barracuda nevezetű bárban töltöttük el a szabadidőnket. Ide szoktak a legtöbbet járni a személyzeti tagok, a jó koktélok és az ingyenes internet miatt. Itt a tengerpart picit sziklaköves, ezért kényelmesebb többeknek a bár közepén kiépített medence. Azt  az élményt, amit én átéltem, csak a tengerben lehet. Életem eddigi legmagasabb pontjából ugrottam bele a tenger mélyébe, egy tégla vastagságú szikla falról. Hihetetlen élmény volt, hogy egy picit lenyugodjak és az adrenalin szintemet a normálra csökkentsem, egy nem túl messze lévő „matracra” (oda, ahova a búvárkodós csónakok kikötnek) feküdtem ki a tenger közepén, olyannyira kikapcsoltam, hogy majdnem elaludtam…. százezerrel tűzött a nap….nem lett volna túl szép látvány..:D

Mostani utolsó nagy kalandunk a héten az a NASA Space Center látogatása volt……mivel ez is jegyváltós szervezett út volt, ezért itt sem kaptunk elég időt mindenre….egy egész napot el lehetne ott tölteni a vizsgálódásokkal, nézelődéssel, de mi pár órát tudtunk rá szánni a napunkból. Egyáltalán nem bántam meg, SŐT! Izgalmasabb már nem is lehetett volna! Egy szimulátor segítségével mi is feljuthattunk az űrbe, beülhettünk a különböző űrhajók belsejébe, asztronautákkal találkozhattunk, láthattuk messzebbről azt a helyet, ahol fellőtték az Apollót, az első űrhajót …és még sok más élményben vehettünk részt, nagyon hatásos

Munkám során egyre többször érzek furcsa érzelemhullámokat, érzelemkitöréseket……Legutóbb, majdnem sírva fakadtam, amikor a kis pici „másnaposok” maki a kezeim közé került és megölelt. Nem tudom pontosan szavakba önteni amit akkor éreztem, egy biztos! Ilyen cuki makit még életemben nem láttam. Csak felugrott a vállamra, és nem hagyott nyugodni. XD Se a folyamatos rágcsálást, se a mutatványozást nem hagyta abba.

Szombatonként, amikor kerekesszék asszisztenciát biztosítunk a rászoruló vendégeknek, minden egyes alkalommal egy feltöltődés számomra. Ismertek. Vannak, akik képesek csöndben maradni, és szó nélkül végigtolni a vendéget egészen a csomagátvevő helyig……Na ez nem én vagyok! Mindig komolyan érdekel, hogy érezték magukat a vakációjuk során. El sem hiszitek, de amikor áradoznak és csupa pozitív dolgot említenek, egyszerűen kiráz a hideg és olyan boldogság tör ki belőlem, hogy el sem tudom tüntetni a mosolyt az arcomról egészen reggel 9-ig amikor a műszakom lejár. Egyáltalán nem lényeg, hogy jattolnak-e vagy sem, nem emiatt szeretek wheelchair-ezni…ilyenkor végre akad pár percünk, hogy a beszédesebb vendégekkel pár szót váltsunk. Ilyenkor valóban azt érezzük, igen, MEGCSINÁLTUK! Valakinek az életét boldogabbá tettük, valaki aki eljött erre az útra, sok új élménnyel és boldogsággal gazdagodott, és ez a legfontosabb. Itt, ebben a látványos „pénz világban” a boldog emberek arcát látni az igazi kincs. Egyszer egy nő, amikor kivittem a rendelését, és megkérdeztem, hogy minden rendben van-e, majdnem sírva fakadt, hogy ő olyan jól érzi magát, és ez az első cruise-a. ( első alkalma ilyen óceánjáró hajón)Ilyenkor én is legszívesebben sírnék, de csakis a boldogságtól. Egy másik alkalommal például kivittem egy reggeli rendelést, és a vendég panaszkodott, hogy nem tettem elég bögrét, meg hogy hideg a kávé….első szabály….a vendégnek mindig igaza van, még akkor is ha nem. Egy másik kollega kivitt nekik egy új kávét, és még két bögrét, ( ami mellesleg nem volt a rendelésen) és mivel én voltam aki kivitte legelőször a rendelést, ezért természetesen rosszul éreztem magam. Lejárt pont a műszakom, de nem hagyott nyugodni a lelkiismeret, szerencsére tudtam a kabinszámot, és visszamentem, hogy bocsánatot kérjek, (mellesleg ezt nem igazán lehetne) egy idős pár volt, a már nem túl fiatal gyerekeikkel, az idős nő nyitott ajtót végül. Elmondtam neki, mennyire sajnálom, hogy hiányos volt a rendelés, ő erre olyan őszintén és kb nevetve válaszolta, hogy „jajj semmi baj, a férjem szeret mindenért reklamálni” persze mindezt úgy, nehogy a bentiek meghallják…ezek után ismét egy furcsa hidegkirázós boldogság futott végig rajtam, mindezt átgondolva, és a tudat miatt, hogy még vannak, akik értékelik az emberek törekvéseit…

Érdekes jattolós élményeim is vannak. Volt egy idős pár, akiknek kivittem a reggelijüket, és a hölgy a fürdőben volt, a férfi nyitott ajtót, gyorsan le is tettem az asztalukra, kértem egy aláírást, és már mentem is vissza. Mire odaértem, addigra a nő már felhívta a room service-t, hogy küldjék vissza azt aki hozta a reggelit, mert a hölgy elfelejtette odaadni férjének a reggelire szánt borravalót. Megjegyzem halkan, nem 2 dollárról volt szó ( ami az átlag). Egy másik alkalommal, egy srác ígérgette nekem, hogy most nincs nála készpénz, hogy adjon, de megjegyzi a nevem és holnap majd eljuttatja valahogy hozzám…mondtam neki természetesen, hogy erre semmi szükség tényleg, de másnap már küldtek is a Guest Service irodába, azzal az indokkal, hogy egy vendég hagyott egy kis borravalót nekem. Ilyenkor csodálkozok el, hogy tényleg vannak még rendkívüli emberek, most teljesen leszámítva a borravalókat. : )

Még mesélhetnék egyéb sztorikat, mint például a leszbikus idős házaspárt, vagy a kb velem egykorú fiatalokat, akik meg akartak hívni egy italra, vagy az afro amerikai férfit, akinek csak egy szál törölköző volt a derekára kötve és ami leesett amikor a rendelést átvette….az idő az viszont szűkös…de minden napra akadnak érdekes sztorik, ezért szeretem a RS-t ( room service-t).

Még mindig éjjelis vagyok, csak az éjjelisek tudhatják, milyen az amikor ezen a hatalmas óriáson minden elcsöndesedik, a disco-k is bezárnak, és maximum a részegesen hazatámolygó vendégeket kell elirányítani, és egy két nem ép eszű embernek az éjjeli érthetetlen rendelését kivinni. Ilyenkor szeretek felmenni a tetejére, sötétség mindenhol, a hajó fényei mégis maximális biztonságot nyújtanak.

Csak hogy érzékeltethessem mennyire „biztonsági” az egészségügyi ellátás a hajón, elmondanám, hogy ebben a hónapban 21 napig folyamatosan láz ellenőrzésre kellett járnom az orvosiba, mert az egyik room service-s lány egy olyan valakinek a közelében volt, aki bárányhimlős volt, ezért mindenki aki vele egy időben dolgozott, azaz egy légtérben volt vele, ugyan ezen a procedúrán kellett végigmennie, mint nekem. Ez a gyengepontja a hajós életnek, a betegségek…..és ez a legnagyobb „ellenség”. Egy vírus egyszer 3000 embert 1 óra alatt megfertőzött, csak mert egy személyzeti tag vírusos volt, és nem szólt időben. Ez az időben azt jelenti, hogy ha valaki rosszul lesz, és nem közli azt rögtön a főnökével, akkor nagy bajba kerülhet….warning jár annak, aki nem követi az eljárásokat. Komolyan veszik elég jól ezt.

A napokban hosszasan beszélgettem az egyik kollegámmal Gustavo-val a perui sráccal, aki ha hiszitek, ha nem, ott volt a Carnival Triumph hajón, ami kigyulladt….nem tudom emlékeztek-e rá, de amiatt a katasztrófa miatt nem mehettem ki márciusban. És ami még izgalmasabb, Gustavo elmesélte, hogy ott volt amikor az egész katasztrófa kirobbant, mármint a vendégek között…ugyanis egy személyzeti lift részen volt ő meg egy másik srác, amikor észrevették a füstöket. A másik srác, aki vele volt, bepánikolt, és az őrült kirohant a vendégfolyosóra és elkezdte ordibálni, hogy tűz van……..a következményeket gondolom sejtitek……pánikroham indult el, és 10 perc múlva már az egész hajó tudott a katasztrófáról. (természetesen a srácot elbocsátották, amint földet értek) Rengeteget mesélt még arról, milyen érzések kavarogtak benne, amikor napokig dolgoztak iszonyatos körülmények között, szinte át tudtam élni, annyira bele tudtam magam képzelni. Mesélte, hogy a személyzetnek sorban kellett állni, hogy ételt kaphassanak és volt olyan nap is, hogy nem ettek semmit, mert nem jutott…..iszonyatos lehetett…..de Gustavo mégis visszajött egy újabb szerződésre, ugyanis akkor hazaküldték őket. Ilyenkor szembesül az ember azzal, hogy tényleg mi felelünk ezekért az emberekért, és akik maximálisan bíznak bennünk, a segítségünkben és abban, hogy épségben hazaérnek. Ezért csodálatos ez az egész!

Már az elején is megfogadtam, amikor kijöttem, hogy minden hamis alapú cselekvést maximálisan próbálok elkerülni. Nehezen, de úgy érzem, ehhez tudom tartani magam. Rengeteg a külső nyomás, a rossz szándék, rossz tanácsok, de ha nyitott szemmel járok és pozitív a hozzáállásom, ezeket a rossz utakat messziről el tudom kerülni és annál több jót találhatok. : )

Egyik alkalommal, már vagy 3 hete, a kedves Assistant Matre D’-nk, Cristian főnökünk, szabályosan leordított, úgy hogy még a feje is rendesen belevörösödött, de csak azért mert az úgynevezett Fun Time rendszeremet elrontottam….ugyanis 7 óránál többet nem dolgozhatunk egy huzamban, ha 7:01 óránk van egyben, akkor már el kell mennünk a nagy főnökhöz munkaidő korrigálásra. És ezekért a bakikért, első sorban Cristian főnökünket kérik számon, vagyis ő a felelős mindannyiunk korrekt Fun Time vezetéséért. Na nekem 7: 11 percem piroslott már a kijelzőn, és ezt ő egy meeting-es reggeli alkalmon észrevette. Öt perccel még azelőtt viccelődött és megnevettette a társaságot, de akkor már füstölt a feje a dühtől és elindultunk a Matre D’ irodája felé. Azzal „fenyegetett”, hogy visszaküld dolgozni a back dining room-ba, vagyis a személyzeti étkezőbe dolgozni. Olyan komolyan mondta és még azt is hozzá tette, nincs több kifogás, ha nem vagyok hajlandó megtanulni, hogy a Fun Time-t hogyan kell kezelni, akkor majd lent megtanulom…persze kedves Matre D’-nk seperc alatt korrigálta a dolgot és valószínű láthatta a rémült arcomat, mert megkérdezte van-e még valami, ezen kívül, mert ha nincs akkor végeztünk. „ Csak mosolyogjak már végre!” - ez volt az utolsó kívánsága. : ) Nagyon ritkán esik ilyen nehezemre mosolyogni, de nem tehettem mást. Ezt követve, teljesen elszomorodtam, és úgy éreztem, mindaz amit eddig elértem, semmit sem ér, mert nem veszik észre, ha jót tesz az ember, vagy éppen csak törekszik arra, hogy maximálisan végezze a munkáját. Feltettem a kérdést magamnak…mi értelme van ennek az egésznek? Tényleg úgy kezelnek minket, mint a robotokat? Hogy ha valami hibás a rendszerben, ha valamit elrontunk, csak az az észrevehető? Nem is azt várom, és vártam eddig, hogy valamiért megdicsérjenek, hiszen több százan vagyunk a rest. Service részlegben, csak egyszerűen egy kis empátiát néha vagy megértést, elnézést mondjuk…tudtam már az elején, hogy ilyen lesz,legalább is gondoltam, de talán így átélve sokkal fájdalmasabban hat. Nem csak az én helyzetemet nézve, mindenki helyzetét itt a hajón.

Ez után a gondolatmenet futtatás után pár napra megnéztem az egyik szeretett filmemet „Az ördög pradát visel” c. filmet. Igazán megfogott egy részlet benne: „…légy őszinte…nem töröd magad, csak nyavajogsz…mit vársz? Mit mondjak? Haa?? …………….akik ezt alkották, az az életünk része lett. Jólvanna a tiéd nem..de másoké…azt hiszed ez csak egy „újság” ?? Ez nem pusztán egy magazin, hanem apró fénylő reménysugár a …nemistudom…például egy csóró srác, aki rongyos ruhában azt hazudta otthon, hogy focizni megy a többiekkel miközben RUNWAY-t olvasott zseblámpával a paplan alatt…fogalmad sincs hány híresség fordult meg itt, ugye? Nem is érdekel….mert ezt a lapot amit mások csak álmodnak, te munkahelynek látod, és csodálkozol, hogy nem csókol homlokon, és nincs piros pont, ha megcsináltad a leckéde…ébredj kicsi!”   Valamiért felnyitotta picit jobban ez a szememet, és nagyon örültem neki, hogy éppen ekkor, ebben az állapotban akadtam újra erre a filmre….rájöttem valamire. A világ majdnem minden részéről több ezren jelentkeznek, hogy dolgozhassanak egy világot járó óriáson. Sőt! Ahogy már régebben említettem is, valakinek évekbe telik, hogy az én mostani pozíciómba juthasson, ami ellenben nekem az ölembe pottyant. Hihetetlen, egy óriási karrier lehetőség. Ha én el kezdek azon panaszkodni, hogy nem vesznek figyelembe, nem néznek el az ember két szép szeméért dolgokat, akkor csak oda jutok, hogy megmaradok egy szinten, amit csak és kizárólag a saját akaratos korlátom miatt nem lépek túl…több százan várnak, hogy jöhessenek a helyemre, és nem is kell bele egy hét, már találnának helyettem mást. Azt jelenti mindez, hogy 1000 %-osan kell az embernek odatennie magát, ez lehet akár egy erőlködés is, ha valaki így fogja fel, akkor nem élvezi, de lehet egy kihívásként is felfogni, akkor viszont egy hatalmas kaland. Még hogyha nem is szeretne az ember többéves karriert, már csak saját maga miatt is érdemes inkább még egy picit több erőfeszítéssel, de bele adnia minden apait anyait. Ha nem lenne képes rá az ember, a Jóisten sem görgetné elé ezeket a kihívásokat. Ő tudja, mit bírunk, mire vagyunk képesek, és tudja azt is, hogy mi a jó nekünk, miből tanulunk, ezért lehetünk nyugodtak, bármilyen kihívás előtt állunk….mindenhez úgy kell hozzáállni, hogy meg tudom csinálni!!! És ami még ennél is fontosabb! A körülöttünk lévők napját szebbé tenni, ahogy lehet, ha csak egy mosollyal is. : )

Mindenkinek egy mosolygós NAPSUGARAS vidám napot kívánok holnapra, meg az egész hétre!!! Ha úgy vesszük, mivel kicsit késtem most a bloggal, már csak kettő és fél hónap hátra! Eszméletlen! Milyen kevésnek tűnik…..hogy elrepült ez a szűk 6 hónap, kb fél év!

A legboldogabb pillanataimat unokatesóm kisbabájának születése szerezte nekem!!!! Egy új taggal bővült a „kis” családunk! Alig várom, hogy láthassam!

Puszíí Nektek! Legyetek jók, ha tudtok! ; )

Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.	”
– Neil Armstrong 1969. július 21.
DEttitek: )

Felezőpont - 4. PIPAAAA

Blogmolyooook szevasztooook!

Hogy telik a nyaratok? Jól?  Na annak örülök…..nekem melósan…..haaaa XD

Ez a 4. Pipa, vagyis a felezőpont….még ugyan ennyi…..és még mindig bírom a gyűrődést…..legalább is úgy tűnik….annak ellenére, hogy most volt egy erőteljes mélypontom, úgy érzem, végig bírom csinálni…aztán majd meglátjuk. ( Ezúton is köszi Zsolti az utolsó leveled, ami lendületet adott!)

Itt minden ugyan olyan….nem változott semmi….esetleg a vendégkörben érezhető egy kisebb változás, ugyanis sokkal több családok jönnek, mint párok, és mivel ezek a cruise-ok olcsóbbak is mert nyár van, több afro amerikai vendéggel találkozhatunk, mint eddig. Azért vagyok ennyire tájékozott, mert már több mint egy hónapja room service-ben dolgozom. Kereken egy hónapig 5-5-ös morning shift-ben dolgoztam, ami reggel 5-től délután 5-iget jelentett. Ez abból a szempontból volt jó beosztás, hogy volt még egy nyugodt estém a napban. Időt nyertem ezzel sok mindenhez…legfőképp a gym-et és a szaunát használtam volna ki jobban, csak sajnos a lábaim „panaszkodni” kezdek már egy jó ideje, az okára még nem jöttem rá….pedig már orvosi segítséget is kértem….de majd csak javul a helyzet….mindenesetre hozzá kell szoknia a 10 óra gyalogláshoz…..Ebben az egy hónapban sok filmet is meg tudtam nézni végre, amire eddig nem nagyon futotta az energiám, időm, hol angolul hol olaszul hol magyarul. A legnagyobb előnye az a pénzmegtakarítás volt...szinte semmire nem költöttem 30 napon keresztül. Egy hatalmas hátránya volt ennek az egy hónapnak….nem tudtam kimenni. Egyszer sikerült 1 órára kijutnom, azért, mert St. Marteen-on utoljára voltunk, portot váltottunk, így nem hagyhattam ki. Az utolsó héten már nem bírtam ki, hogy ne kérjem meg kedves Ass. Matre D’-nket beosztás megváltoztatás miatt. Sikerrel jártam a kérésemmel. 1 hónapi folyamatos meló és semmi kintlét után rendesen ki is fehéredtem, és éreztem, hogy kezdek megzakkanni…..(jó nem olyan durva értelemben). És végre tudatosan is kimondhatom, nem csak állítom, nem a pénzért jöttem a hajóra dolgozni elsődleges célból…..hiába jobb jattot kapnék ha továbbra is a morning shiftes beoban maradnék, az hogy nem tudok kimenni, megőrjít….főleg mert most 2 új portunk is van; Puerto Rico= San Juan és Grand Turk….:)  Éjszakai beosztást kértem, az a legjobb szerintem, minden egyes nap szabad vagyok napközben….persze az más kérdés, hogy sokszor aludnom kellene, de egyáltalán nem vagyok álmos, a lényeg, hogy megpróbálom beosztani jól az időmet, hogy azért pihenjek is valamennyit. Tehát most a beosztásom úgy néz ki, hogy este 10-kor kezdek, és reggel 9-kor fejezem be, éjszaka 1 körül van egy egy órás szünetem, na akkor általában mindig alszok….:D  Éjszakaisként én lettem  a tolószékek felelőse, minden egyes nap hajnali 4-kor végig kell járnom a hajó bizonyos pontjait, ahol wheelchair-ek (kerekes székek) vannak elhelyezve, hogy leellenőrizzem, ott vannak-e, és ha hiányzik, pótoljam a raktárból. Ez szuper lehetőséget ad arra, hogy teljesen kiismerjem magam a hajón, tudom mit hol találok, a muster station-októl(=gyülekező kp-ok)  a crew, guest lépcsőkön (számaik szerint), az üzleteken, a show termeken keresztül, a fő éttermek –ig.

Már egész jól megy az angolom, ennek rendkívül örülök, már nem érzem magam olyan korlátoltnak a beszédben, és persze az olaszt is napi szinten használom. Azt hittem soha nem fogom mindkét nyelvet egyszerre jól beszélni úgy, hogy ne kavarodjak össze, de most úgy érzem ez jól megy.

 Volt egy borzalmas hét a múlt hónapban……egyik nap egy vendég tűnt el, mindenhol őt keresték, aztán természetesen megkerült, a következő nap „sierra team” –et riadóztattak, ami sürgős emergency ellátást jelentett, egyik vendég nagyon megsérült. De! ami a legdurvább, hogy azon a héten még egy értelmileg bolond vendég is tartózkodott a fedélzeten, egy középkorú egyedülálló nő, aki felakasztotta magát depressziója miatt, így a holttestét, addig amíg a fő kikötőbe nem értünk, az egyik alsó fagyasztóban tartották…. Persze minden ilyen esetet a vezetőség a lehető legnagyobb diszkrécióval kezel.

Még körülbelül 2 hónappal ezelőtt volt egy megtisztelő feladat számomra. Még lent dolgoztam a back dining roomban, amikor egyik nagyfőnökünk felhivatott a Crimson dining room-ba, persze nem mondta meg, hogy miért…természetesen elkezdtem izgulni, hogy valahova betesznek valaki helyett dolgozni. Jogos volt a félelmem, hiszen ha látnátok, hogy hogyan dolgoznak a pincérek a dining room-ba, megértenétek….mindenesetre picit megnyugodtam amikor megtudtam mit kapok feladatnak.  2 magyar házaspárnak kellett segítenem a menü lefordításában, aztán azt továbbítanom kellett a team head waiternek….igazából csak ennyi volt a teendő, de én nagyon élveztem. 1 héten keresztül kellett erre a fél órácskára felmennem, élveztem nagyon, végre egy picit magyarokkal is beszélhettem, meg jó volt egy picit fontos személynek érezni magam, hiszen én voltam a közvetítő. De mindezt leszámítva, továbbra sem áll szándékomban a dining room-ban dolgozni később, majd egyszer részletekben leírom ennek okát, és hogy hogy néz ki a rendszer.

Ja igen! A kapitánynak a felesége és egyszem pici gyermeke is a hajón tartózkodik még pár hétig. Ő az egyedüli pici gyermek a Deck 0-n….olyan aranyooos….szőke göndör hajú pici Vincenzo.

Most kifogytam a mesélnivalóból, ha valakinek kérdése van esetleg, olyanokra gondolok itt, akik kérdezősködtek a munka iránt, szívesen válaszolok privát levelekre, csak írjatok.

Még mindig rengeteget és annál is többet gondolok Rátok és alig várom, hogy újra láthassak Mindenkit! Millió és millió puszi Nektek, Vigyázzatok Magatokraaaa!

Üdv az óceán túlról….

Brenda : ) (egyik hajós nevem XD)

Ja igen! Csak hogy nehogy bárki téves információkat szűrjön le a képek és a bejegyzések alapján......Michele-nek hívják Őt, Szicíliából érkezett, most nincs már a Dream-en, a Freedom-on dolgozik...mint a gépészet részleg kisvezetője......október közepén találkozik a két hajó St. Thomas kikötőjében, ha a Jóisten is úgy akarja, mi is találkozunk ott......:)
Na ennyiiiiii, puszííííPÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

Harmadik PIPA - eseménydús hónap :)

Buongiorning everybody XD

Holnap meglesz a harmadik pipa is, …..hihetetlen……eszméletlen az idő rohanása…3 kemény hónap, egész pontosan 90 nap telt el itt a fedélzeten, minden egyes nap 10-12 óra munkával, no betegség, no szabadnap, no fizuemelés…:D Ami mostanában érezhető energiát ad az a reggeli narancs juice, de az az igazi, 5-6 naracsból egy nagy pohárral, amit nagy örömmel facsarok a többieknek is (kézzel természetesen) Ketut supervisorunknak is és Roy főszakácsnak is, szeretnek ezért nagyon. :D Ez biztosan hiányozni fog. Tényleg annyi narancsot ehet az ember, amennyit akar, mivel temérdek mennyiségben hozzák minden reggel. Sőt én még estére is szoktam magamnak készíteni egy pohárral edzés utánra….ugyanis már egy hete minden este járok a gym-be (és szaunába), különös, azt hittem hogy egész napos munka és kevés alvás után, sehogy sem lesz energiám még fizikailag terhelni a szervezetem, de eddig nem jelentkeztek problémák, igaz picit jobban fáj a lábam, de mindössze ennyi. Inkább jó érzés, „kifutom”magamból az összes negatívumot, „lebiciklizem” az idegeimet zavaró tényezőket, és másnap ha nem is frissen, de nem morgolódva kelek. Néha néha a fő fő cheffékkel szoktam edzeni, tök szuper, mert van a 11-en egy terem amit ugyan úgy, ahogy a gym-et, este 10 és 12 között lehet használni személyzetiseknek, így ha nem is jönnek a szakácsok, feljárok oda rendszeresen kikapcsolódni…..elhihetitek, szuper érzés, tükrös terem, parketta, zene (ami meghatározott), ablakok körülötted amin csak a vizet látod, és senki nem zavar meg. A kimerítő mozgás után minden este kifekszünk a Serenity (ami igazából egy elit és méregdrága bár a 21 éven felettieknek, de abban az órában nem szokott ott lenni senki) részleg napágyaira a 12-en, ami egy fenséges élmény, ahogy a meleg szél fúj, és hallod hogy csapkodja a víz a hajót, és látod milyen sebesen száguldunk……: )

Ami a kikapcsolódást illeti, nemrég jártunk Tomival búvárkodni, Isla Roatanon, Honduras szigetén. Meseszép volt. Annyit tudtunk meg, hogy a Nagy korallzátony után, ez a második leghíresebb hely azoknak akik búvárkodni szeretnének. A vízálló fényképezőmmel tökéletes fényképeket tudtunk készíteni…..igaz csak 45 percig tartott a turnus, de mi még maradtunk volna….ilyenkor mindig csak annyi a bajunk, hogy vissza kell menni a hajóra…ugyanis általában egy ilyen kaland után beülünk egy finom helyi különlegességet megkóstolni, és egy hozzá illő kellemes koktélt meginni picit belelátva az ottani emberek életébe, megismerni a szokásaikat, beszédüket, nyelvüket, életüket…..persze ez az idő édeskevés, csak próbálkozunk…..tudakozódunk….

Legutóbb viszont St. Marteen egyik szuper strandjára taxiztunk el, ahol szó szerint a fejünk felett repültek a repülők. Hatalmas élmény volt, hiszen nem csak amiatt mert gyönyörű volt a hely, a víz, a homokos part, hanem mert ilyen tényleg nagyon ritka…….amikor szálltak fel a repülők, azt lehetett érezni, hogy majdnem elfúj minket, mikor oda álltunk a vonalába…..

Az utolsó személyzeti buli, egy medencés buli volt a fedélzeten, aminek a végére minden lány a vízben végezte, ugyanis a magukkal nem bíró férfiak, egyesével kaptak el mindenkit, és dobtak bele a vízbe…

Pár hete bővült a kis magyar csapatunk még 3 magyarral, akik bar waiter-waitressként dolgoznak a fedélzeten. A főnökök csak úgy neveznek minket, hogy a „magyar maffia”…. XD

Sokszor elgondolkodtam már azon, próbáltam visszaemlékezni, volt-e olyan pillanat ebben a három hónapban, amikor azt mondtam volna, hogy elég, csomagolok megyek haza, nem érdekel mi lesz a következménye, fogom magam és amikor eljön a szombat, leszállok a hajóról. És ha hiszitek, ha nem, még nem tudtam egy ilyen pillanatot, időszakot mondani. Én is csodálkoztam ezen, hiszen sokszor lehettem volna teljesen kiakadva, vagy elfáradva, vagy csak az erős honvágy miatt is vagy az esetleges nyomások miatt, vagy a folytonos nyüzsi miatt……egyszóval, valamilyen úton módon, még nem lett elegem a hajós életből. És rögtön rájöttem, kinek köszönhetem mindezt. Nektek! Családomnak, barátaimnak, ismerőseimnek….akikre emlékezve pozitívan töltődöm fel. Annak ellenére, hogy még nem hagytam itt a Carnival-t iszonyatosan hiányoztok mindannyian, és borzalmas érzés amikor otthon valami szuper dolog történik és nem lehetek ott…….Na de köszönök Nektek mindent!!!!!!!!                                 Néha-néha olyan, mintha otthon lennék, mert megüti az orromat valami finom otthoni illat, nem tudom, hogyan és honnan, de érzem….lehet, hogy tudat alatt erősen hiányolom az otthont?? Lehet….de egy biztos. A múltkor fent a szoba szervizben megéreztem az egyik srácnak a parfümjét, és rögtön a bátyám jutott eszembe…..hiszen pontosan ugyan olyat használ!!!

Room service…….hát igen. Ahogy ígérték. Letelt a 3 hónap a back dining room-ban, most már a szoba szervizben dolgozom már pár napja. Pénzügyileg jobb, mert néha kapunk tippet (tip, jatt, baksis = borravaló) is, ha jó vagyok, akkor kiügyeskedek annyi borravalót egy hónap alatt, hogy a félhavi fizum összejöjjön még egyszer belőle. Nyugisabb, talán nincs annyi ellenőrzés, felügyelés. Sokszor mamagayo-skodás (lógás) megy egyeseknél, ha épp nincs rendelés,nincs mit takarítani vagy épp nem küldenek a Lido nevezetű legnagyobb étterembe a 10-re tálcákat szedni.   

                                                                                  

Amúgy mi európaiak még szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Egbert, a perui srác, aki már 5 éve hajózik, most jutott a room service-be, ahol mi vagyunk…az első szerződésünk alkalmával….ugyanis náluk nem lehet közvetlen segédfelszolgálónak jelentkezni, csak galley stuard-ként kezdhetnek, mosogatófiúként, és kemény szerződéseken keresztül juthatnak feljebb és válthatnak pályát, mellesleg a mosogató fiúknak a fizetésük feleannyi mint a miénk és többszörösen nehezebb és „mocskosabb” munkát végeznek, mint akár mi akár más itt a hajón……de úgy is dolgoznak ám! Indonéz, indiai, perui, filippin….ezek mind nagyon odaadóak és önzetlenek munkájuk során és általában a legnehezebb munkaköröket végzik olyan energiával, hogy csak csodálom!

Hihetetlenek ezek az amerikaiak…..pozitívot és negatívat is tudnék róluk mondani, én úgy látom, hogy egy teljesen más világ…erről Bogi ( unokatesóm, kint volt Amerikában 1 évig) százszor többet tudna mesélni (csak pl annyi, hogy Port Canaveral-nál bementem egy Auchan méretű bevásárlóközpontba nem kaptam kis méretű tusfürdőt, vagy shampon-t, csak óriáskiszereléseket találhattam, ugyan úgy mint minden másból, kezdve az ételektől a gyerekjátékokig.) 

                                                                                                                                Ami a különleges szerintem, az a hajón felállítható nemzetiség táblázat. Kb 6000 személy van a fedélzeten és vagy 100 féle nemzetiség….legyen az vendég vagy dolgozói tag. Éppen ezért, a különféle nemzetiségi szokásokat könnyen megismerhetjük, talán néha zavaró is lehet, de emellett megtanulunk együtt élni velük……

Kivétel nélkül ki nem állhatjuk a szombatokat…….ez az a nap, amikor mennek el személyzeti tagok, és jönnek újak helyettük……..Évivel rengeteg mindenkivel jóba lettünk,de legfőképp az olasz officerekkel….nem tudnék olyan szombatot mondani az elmúlt 1 hónapban, amikor valaki jó fej el nem ment volna….nekik tulajdonképp könnyű a 4 hónapos szerződésükkel….valamiért mi nagyon a szívünkön vesszük ezeket a dolgokat, de valószínű nem csak az eltávozott emberek után szomorkodunk és nem csak azért mert lehet, hogy soha többet nem látjuk őket, hanem mert amikor reggel meglátjuk a bőröndöket húzogató civil ruhába öltözött főnökeinket, feletteseinket vagy egyszerűen csak jóbarátainkat, nekünk is megjön a kedvünk hazamenni……. 

                                                                                                                          Egyik szombaton én különösen kivoltam, bizonyos okok miatt, és éppen a lépcsőn sétáltam felfelé, hogy felkészüljek az ebédeltetésre, ugyanis Catarina, a Belarus-ból érkezett munkatársam (lehet hogy nem említettem, már pár hete a magyar munkatársam átkerült más helyre, így sokkal többet kezdtem el végre az angolt is használni az olasz mellett..:D ) lunch-offos volt, amikor bemondtak valamit(természetesen a kódot, 0101 említették meg egy jelentéktelen bemondásba rejtve) és mire felfogtam mit, addigra már az egész deck 0-n mindenki futott rohant, és kiabálták, hogy itt a USPH (United States Public Health)…..tudjátok, őket már említettem…..miattuk kell special cleeningeznünk hetente 2szer. Most ezt úgy képzeljétek el,hogy az összes Food & Beverages dolgozó, mint egy őrült pakolt takarított, sikálta a padlót a gépek alatt, a kis porszemeket is még észrevették és takarították el. Egy tányérra 5 percet kellett várni, mert mire azt átsikálták elmosták és leellenőrizték addig te nagy nehezen szereztél valahonnan kenyeret, ugyanis mindent eltüntettek. Azt csodáltuk, hol lehet a hajón olyan kis zug, ahova ezt a sok piszkos edényt eldugják. (most ezt ne úgy képzeljétek el, hogy tiszta mocskosan van a helyére rakva, csak egyszerűen nincs totálisan lekaparva az olajfolt, meg ilyenek….) A mi sorunkra, alig kaptunk valamit, mert általában rengeteg zöldséget, szószt adnak, most mindent úgy kellett vadászni…….elkezdtünk rettegni mi is lányok…hiszen tudtuk mi jól, hogy pontosan az azelőtti pénteki nap vettük a legkomolytalanabbul a takarítást….elröhögtük, elszórakoztuk az erre szántidőt, mondván úgysem jönnek, mert soha nem jönnek, mivel már hónapok óta várja ez a hajó őket (egész pontosan fél éve)….és nem tudják a nagyfőnökök sem, mikor jönnek….ráadásul, ezen a szombaton, 11 körül értünk a reggeli 7 óra helyett a kikötőbe, mert csütörtöki napon, egy baleset történt a hajón. ( Ezt elmesélem később! ) Na és gondoltuk, hogy áá….holnap hogy jönnének, hiszen ők ott sem lesznek akkor már……össze is csaptuk rendesen, és még az ellenőrzéskor sem kaptunk semmiféle leszidást, vagy megjegyzést…..teljesen érthető lett volna akkor, hogy pont aznap jönnek…..Mi úgy paráztunk ott, mint még semmikor ezen a hajón…..Most ezt úgy kell elképzelni, hogy 1 piszkos kanál a többi között, mínusz 3 pontot jelent, van összesen 100 pont, ebből el kell érni legalább 86-ot(de az egész hajóra értve ezt), hogy ne kapjon a hajó működés elleni parancsot. Ha 86 alá esik valamelyik hajó, nem mehet tovább, ott kell a kikötőben maradnia….és ez még csak a kezdet….kemény hetek, hónapok várnának az éttermi részleg dolgozóira. Szóval, elhihetitek….alig vártuk, hogy vége legyen ennek a napnak…én különösképpen. Az összes nagyfőnök ott rohangászott, utasítgattak, ezt ne így ezt ne úgy, ezt nem kapunk mert itt a USPH…stb….szó szerint mindenki meg volt őrülve….Na eljött az idő….jött a hír, hogy már itt vannak a személyzeti étteremnél, azt ellenőrzik…persze senki sem mert elmozdulni a helyéről….egyszer csak betoppan hozzám egy úr, mellette két másik, rögtön tudtam hogy ők a USPH-től vannak. Körülnéztek, ettek egy-egy szendvicset, a főmufti kért tőlem egy colát, persze izgalmamban először azt sem értettem mit mond. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit szóljak hozzájuk. Szabad megkérdeznem-e tőlük, szeretnének-e valamit enni, vagy mi…?.....szóval én csak álltam mosolyogtam mint egy jókislány, válaszoltam a kérdésükre, hiszen érdeklődtek mióta tartózkodom a fedélzeten, és csodálkoztak amikor mondtam h majdnem 3 hónapja, hogy már itt vagyok az officereknél……mindenesetre csak egy szekrénykébe néztek csak be, sehol máshol nem zseblámpáztak és nem kúsztak másztak……elhiszitek-e hogy pont ezt a 3 kis részleget nem vizsgálták át? A főkonyhától kezdve a személyzeti éttermen keresztül a room service irodát mindent átnéztek……nálunk nem jártak……akkora megkönnyebbülést éreztünk, hogy utána nem is volt energiánk a sietős záráshoz, így aznap este mehettünk Fun Time correction-ra, (azaz munkaidő elszámolásra)mert sok ideig be voltunk jelentkezve dolgozni. Na de ami a végeredményt jelenti, el sem hinnétek, de 100 %-ot értünk el!!!! Nem volt még ekkora tisztaság egyik hajón sem….ez az első, a Dream, ami megkapja a ( jól megérdemelt ) 100 %-ot! Akkora volt a boldogság, öröm, mint még soha szerintem ezen a hajón. Még bulit is rendeztek a dolgozóknak a megünneplésére. Valamint egy össznépes személyzeti fotót is készítettek, csak sajnos nem tudtam azon ott lenni, mert pont akkor drillünk volt. (drill= vészriadó akció próba…..áá….nem tudom a megfelelő szót rá) Na de nagy volt az öröm, az biztos. : )

A baleset……rendkívüli katasztrófa történt egyik kedves Pety office-os román vendégünkkel….vizes részlegen dolgozott. Nem mellékes információ, hogy a leendő felesége is a hajón dolgozott és csak pár hét kellett volna, hogy befejezzék a szerződésüket, haza utazzanak és megházasodjanak. Nelunak a USPH-es héten csütörtökön 50 %-ban leégett a teste. Forró víz zúdult rá egy részlegen, ahol, ő neki azt az információt adták, hogy az a bizonyos csap el van zárva, pedig nem volt……..annyira vészhelyzetnek számított az eset, hogy a vendégek közül akadt csak egy olyan orvos, aki erre szakosodott, és ő látta el mindaddig, amíg a hajóra nem érkező helikopter el nem szállította. Ez kicsit szomorú a hajó egészségügyi részlegét tekintve, hogy nincsen megfelelő ellátás ebből a szempontból, hiszen rengetegen dolgoznak még ugyan ott, sőt a konyhai forróolajos részlegről ne is beszéljünk……mindenesetre mikor ez megtörtént, a hajó irányt váltott és a helikopter fele vette az irányt. Ezért volt az, hogy azon a héten később értünk a végállomásra. Annyira lesújtotta ez a hír a személyzetet, hogy egy egységes negatív hangulat ült a Fun Dream-re. Még a gépészet részleg főnöke, aki az étkezéseknél mindig borozni szokott egy keveset, még ő is mondta, hogy ma nem kér, nem tudna inni…az összetartás viszont pozitívan megbizonyosodott azáltal, hogy aznap estére kiraktak 1-1- hatalmas kartont, és bemondták, hogy ha valaki szeretne valamit írni Nelunak az megteheti az MSA előtt. Rengetegen sorakoztak, hogy üzenjenek, jót kívánjanak kimutatva ezzel együttérzésüket és szeretetüket.…..                                                                  Az elszállításkor leendő felesége, Adriana be sem fért szegény a helikopterbe, csak szombaton, amikor újra a portban voltunk, akkor mehetett utána.

Most egy picit talán nehezebb időszak vár rám, abból a szempontból, hogy úgy néz ki 1 hónapig ez az 5-5-ig beosztásom lesz, így nem lesz nagyon alkalmam kijutni……de legalább pénzt spórolok. : ) Amúgy 1 hét, és St. Marteen helyett Puerto Rico lesz az állomásunk…na azt nagyon várom már. : )

Mindent összevetve, így 3 hónap után azt tudom mondani, hogy kemény, de nem annyira, mint amennyire beijesztenek. Kicsit rugalmasabb tűrőképesség kell meg fizikailag elég energia és ennyi…..bárki aki késztetést érez, hogy kipróbálja, én csak támogatni tudom…….erőpróba az élethez. 

A rossz az egészben csakis a távolság, és hogy teljes mértékben kiesek az otthoni dolgokból…….éppen ezért most bocsánatot kérek az esetleges köszöntésekkel amikkel elmaradtam, meg levelekkel, amiket ígértem, kérlek nézzétek el nekem mindezt……és csak azt tudom mondani, én azon vagyok, hogy 100 %-ban élvezzem a kint létet (hiszen ismerem magamat elég jól). Boldogság tölt el amikor egyszer kétszer a csodás fb segítségével nézegethetek otthon készült képeket, vagy olvashatok több információt egyszerre……na látjátok, erre tökéletes a fb. :D

Mostanra ennyi, megyek loundry-zni (mosatni :D) aztán gym-be, szaunába majd ágyikóba……Megpróbálok legközelebb hamarabb jelentkezni, (bár most több időm lesz) addig is, megpróbálok minden otthoni eseményt figyelemmel követni. Vigyázzon mindenki magára és egymásra, PáááááPuszíí Nektek, Isten óvjon Titeket!

Halihóóó BlogOlvasóó!

Röstellem késői jelentkezésem, de ne izguljatok! Nem vesztem el! A hajó is él és virul, szeli a hullámokat kitartóan. Éppen tegnap este jártam az open deck-en, éppen egy hatalmas viharba keveredtünk, az óceán pusztító energiájával csapkodta a hajó orrát és a szél akkora volt, hogy majdnem elvitt minket magával…..eszméletlen érzés fogott el, leírhatatlan…egy piciny félelem sem fogott el engem, inkább megnyugvás, a természet hatalma előtti hódoltság érzete. Mindenesetre a bizalmat és a hitünket nem veszthetjük el soha, ez a mi várunk.

Hihetetlen, hogy mennyit változik az ember a fedélzeten. Olyan dolgokat leszünk képesek megoldani, amikről azt hittük eddig, képtelenek vagyunk rá. Mindent meg kell oldanunk, amit ránk bíznak, éppen ezért, nincs olyan, hogy majd a másik elvégzi. Nap mint nap elgondolkodok, mennyi mindent tettem ma az emberek boldogságáért, miben voltam szuperman, miben picit lassabb, miben kell még javulnom, okosodnom, és a legfontosabb, hogy hogy viselkedtem a kollegáimmal.

Sokan kérdezték már tőlem, hogyan lehet kibírni ezt a sok munkát. Erre a tökéletes válasz már megfogalmazódott bennem, kellett hozzá ez a két hónap. Ez a hajós élet, tényleg egy teljesen más világ. Nem úgy kell elképzelni, mint otthon, hogy elmegyek a munkába, aztán hazamegyek és vár a család, az igazi valódi élet. Itt a munka az életünk. És ha képesek vagyunk arra, hogy azt valójában egy időtöltésnek fogjuk fel, ne munkának, és tudjuk hogyan élvezni, akkor ki lehet bírni ezt a 8 hónapot. (én mondjuk már mennék haza de csak mert nagyon hiányzik mindenki : D )  Az igaz, hogy a magánéletünk picit háttérbe szorult, és azzal is egyet értek, hogy ez nem lehet egy életcél. De nagyon- nagyon sokat lehet tanulni minden szempontból.

A napokban jártunk többször is a fedélzeten uniformisban, ugyanis csak abban lehet a vendégtérben járkálni. A mai nap viszont ki lehetett próbálni a felső csúszdát 12.00-14.00-ig, így Tomival az egyik jófej magyar báros sráccal éltünk is a lehetőséggel. Egyre inkább kezdjük felfedezi a hajó kisebb-nagyobb zegét zugát, mondjuk örülni fogok ha a 8 hónap végére tényleg megismerem a mi kis DREAM-ünket. A 0. Decket már szuperül ismerjük, az a mi szintünk. Mint ahogy már talán írtam korábban, itt található minden ami számunkra fontos. Az egyes előkészítő helyektől kezdve a hűtők, raktárok, irodák, elektronikus központok, stb…. múltkor a jégszobrásszal találkoztam, éppen egy esküvőre faragott egy hatalmas jégszobrot, azelőtt, pedig egy kedves olasz officer engedte meg, hogy betekintsek az műszaki központba. Ami még jellemzője a Deck Zero-nak, hogy akármikor végigsétálok, vagy trolit viszek, vagy a room service-be megyek, vagy valahova fel, mindenki mosolyog, köszön mindenkinek. Ismerős arcok tömkelege, segítő kezek még többje, olyan picit mint egy több dimenziós híd. Rengetegféle nemzet, különféle uniformisok, vagy civil ruhák, estélyik (akik épp a crew bárba tartanak, ami szintén a deck 0-n van) valamint különböző munkaidő beosztások. Van aki nappal alszik, este dolgozik. Szóóval, egy biztos. Nincs olyan kis zug a hajón, ahol az ember egy pici csöndre találna, csak a kis kabinka és az ágyikónk, amit mi mostanában előszeretettel igénybe veszünk napi több alkalommal. A fáradtság az már egy általános normális érzés, tudom ez csak itt mondható így ki, de lehetetlen kipihenni teljesen magam.

A napokban kaptunk értesítést egy restaurant service-s meeting alkalmával a fizetésváltozásról. (Ez most leginkább azoknak érdekes, akik kérdeztek tőlem információkat.) MOST figyeljetek! A cég, fizeti az oda és hazarepülőt, 2 bőrönddel, plusz csomag önköltség természetesen, viszont a fix fizetést 50 dollárral csökkentették. Kiszámolva még mindig jobban jövünk ki így ass waiter-ként is. A háttérben meg nem tudhatjuk mi áll, a lényeg, a 800 dolláros hazautamat és a szállodát, ha szükséges Orlandoban vagy Miamiban, fizetik. : D

Nem is olyan régen 1 éves lett a Carnival Value a hajónkon, ennek alkalmával rendeztek egy csodás partyt a dolgozók részére a Caliente discoban, az egyik vendégek részére fenntartott szórakozóhelyen az 5. Decken. Fergeteges buli volt, szuper hangulattal fűszerezve.Természetesen a party sorozat pár nap után folytatódott, nem máshol, mint a mi kis pici kabinunkban. Ahol összesen a végén 14-en gyűltünk össze. Szerencsére megúsztuk egy figyelmeztetéssel, nem kaptunk warning-ot. Egy biztos….kabinbulik kilőve.

Mostanra már én lettem hivatalosan is a helyettes felszolgáló a kapitánynál, ma is ott dolgoztam ebédkor. Antonio Masatti az új kapitányunk, teljesen más karakter mint Massimo Marino. Nem szeretném most jellemezni, elég legyen annyi, hogy sokkal de sokkal jobban szerettük Massimot.

El sem lehet képzelni, de tényleg néha kegyetlen harcok folynak a mosiban a tányérokért, eszközökért, vizeskancsókért, tálcákért….ha nem vagy szemfüles, akkor igencsak vár rád néhány plusz út a main gallery-re vagy a room service-be, hogy összegyűjtsd mindezt. Ezt úgy kell elképzelni, hogy kiviszünk 14 BB tányért (Bread & Butter) elmosni, egyet fordulunk, és már nyoma veszett. Aztán nyomozhatjuk, ki vitte el, és rákényszerülünk sokszor, hogy mi is „lopjunk”, hiszen minden reggel jön a Matre D’ ellenőrizni, és nem túl jó, ha nincsenek fel set up-olva az asztalok. A szakácsokkal is megvívjuk mi a kis harcunk, ami nem egyszerű, de én már kitanultam a taktikát, hogyan kerüljem el az elmérgesedő helyzeteket. Első lépésként nagyon jóba lettem a főszakáccsal Roy-val, aki egy szuper ember, úgy néz ki mint egy nagy barna medve :D, de nagyon bírom.

Pár nappal ezelőtt, meg kellett változtatnunk picit a megszokott irányt, mivel egy kis csónak bajba keveredett a nagy viharos óceánon, és szóltak a központból, hogy mennünk kell a segítségükre, mivel mi voltunk a legközelebb hozzájuk. Maximumra állították a hajó sebességét is, és a mentést majdnem az egész hajó vendégei és személyzete végig izgulta együtt. A lebonyolítását az egésznek az officerek végezték, így akkor pont nem volt semmi dolgunk, mivel minden vendégünk dolgozott, így én is gyorsan fellifteztem a 4.re, és láttam a csónakot. Végre egy kis izgalom! : D

Most ennyire futotta az energiám, de jelentkezem még hamarosan. 6-án telt le a második hónapom is itt a fedélzeten. Már csak 6-szor 30nap. Ti is érzitek, mennyire repül az idő??? Mindjárt itt a december. :D :D Nagyon remélem, hogy otthon minden a legnagyobb rendben és hogy kitört a nyár végre lassan.  

Millioó Puszi Nektek, hamarosan akkor újra itt. 

Vigyázzatok nagyon magatokra!