BLOGolvasók, SziaSZtok!
Hosszú, tartalmas hónapok teltek
el az utolsó jelentkezésem óta… Őszintén szólva még nem hevertem ki igazán a
hajós kalandozásaim, úgy tűnik nem is lehet, tehát aki életre szóló élményekre
vágyik, azoknak tüzetesen ajánlom.
Nehéz volt visszaszokni az
itthoni környezetbe miután 10 hónapon keresztül egy jól működő mókuskerékben
dolgozhattam. Mivel magamban már körvonalazódtak a jövőbeli terveim, ezért nem
sokat szántam a pihenésre, körülbelül hazatértem után két héttel már egy neves
szállodában dolgozhattam Szegeden, bátyám széles körű ismeretségének
köszönhetően. Annak ellenére, hogy egy igen komoly odafigyelést igénylő
pozícióban helyezkedtem el, nem nyugodtam, egy felkínált félállás lehetőséget
is elfogadtam. Furcsának és betegesnek tűnhet az a gondolat, amit most írni
fogok. Kezdtem magamat újra jól érezni….pörögtek a dolgok, a hetek is gyorsan
teltek, és végre azt éreztem, hogy van mit csinálnom. Persze a hajó iránti
„honvágyam” nem csillapodott, és azt kell, hogy mondjam, most így még szeptember
végén sem. Nagy az esélye, hogy visszatérek, még ha csak egy szerződés erejéig
is.
Ahogy közeledett a nyár, nem
bírtam magammal, a szívem külföldre, a tengerhez húzott. Kijutottam
Olaszországba július elején a családjaimhoz Horvátországon keresztül, ahol két
kedves horvát barátomat látogathattam meg, akik maximális vendégszeretettel
fogadtak. Induláskor azt a bizonyos bizsergős szuper érzést, amikor nem tudni
mi lesz, az izgalmat az újtól, az idegentől a kalandvágytól, a világjárástól, azt
éreztem. Ez volt akkor a minden, a maximális boldogság, menni az új fele,
megismerni ismét egy új helyet, örök élményeket szerezni és minimum egy évre
feltöltődni velük. Nem tudtam még azt sem, hogyan fogok eljutni Olaszországba,
de nem is féltem tőle. Már a megérkezés kalanddal teli volt..: este a szakadó
esőben állni egy Zupanja nevezetű kis falu vasút állomásán, nem tudni, mikor,
ki és hogy egyáltalán jönnek-e elém..? Ez mondjuk egy félreértés miatt alakult
így, de a csak horvátul beszélő vasutas bácsi teljes mértékben segítőkész volt,
miután bekopogtam az ajtaján félig elázva, hatalmas bőröndöt húzva, majd
kézzel-lábbal elmutogattam, hogy csak egy horvát telefonszámú hívást szeretnék
elintézni. na így indult, vicces volt, kalandos volt, a legjobb volt.
Az ország északi részén töltöttem
el 3-4 napot egyébként, egy igazi horvát faluban, Stitar-ban, ahol
megismerhettem az ottani szokásokat, embereket, környezetet, kultúrát. Ott minden
udvarban szalonna-kolbász füstölő torony található és a családoknak hatalmas
telkeik vannak, félkész házakkal. Az idősek az utcákon ülnek a kis padokon
figyelemmel követve a faluban történő eseményeket. Még egy körülbelül 400 fős
esküvőn is részt vehettem, amihez hasonlót még nem tapasztaltam. Egész napos
esküvőt tartottak, még a falut is többször körbe jártuk lovas szekerekkel. És
végül, nem utolsó sorban, egy horvát-mexico VB meccset is végignéztem egy kis
helybéli iszogatóban egy nagyobb csapat kroáciaival….nem mondom, mondjuk biztosan
jobb lett volna a hangulat, ha nyernek is, de így sem volt rossz azért.
Utam Pulában folytatódott.
Gladiátor játékok, történelmi Rovinj, gasztro- kultúra Silvio barátom módjára
és egy kis beach-ezés persze. Két teljes nap ott tartózkodás után buszra szálltam
a következő reggelen, hogy valahogy estére az én kis Genovámba érjek. Egyik
szemem sírt, de a másik is, az örömkönnyektől. Horváthonban, ahol zöld színű a
tenger és narancsszínű a föld, elvarázsolt napokat tölthettem. Azon a csodás
vidéken lenni, majd elhagyni nem töltött el túlzott boldogsággal. Az olaszok
közé érkezve pedig, mintha hazaértem volna. Két évet kihagytam ugyan, de ez a
második otthonom, tehát érthetően hiányzott….ez olyan kincs dolog, amit őrizni
kell. Jubileumi évemben 4. alkalommal vigyáztam a már nem is annyira kis
csöppségekre egybekötve így a nyaralást a „meló”val. Ez az, amit nem tudnék
soha megunni. Nagyon szeretem őket, szinte családtagjaimként, ugyan úgy, mint a
másik családomat és a hittan csoportot. És tudjátok mi a jó az ilyen
kapcsolatokban? Annak ellenére, hogy évente 2-szer 3-szor, ha beszélünk és
körülbelül egyszer, ha találkozunk, de még így is elég szoros a kapcsolat ahhoz,
hogy ÉLjen.
Ha arra nem is jöttem rá eddig,
mi az én feladatom a jövőben, abban biztos vagyok, hogy ami meghatároz, az már
nem csak egy irányvonal vagy egy tanulmány adta tudás, amivel megelégszem és
beérem. A nemzetekkel, a Világgal való kapcsolat kiépítése valóban teljes
izgalommal tölt el, és már nem csak a lábaimban, hanem a testem minden egyes
porcikájában beindult az a bizsergő érzés, ami arra késztet, hogy menjek, hogy
ismerjek, csodáljak, megéljek és mindezt a környezetem javára tegyem. Most,
hogy a fővárosba költöztem, egy agresszív munkakeresésbe kezdtem. Kis idő múlva
lehetőségek sorozata állt előttem, majd a bőség zavarában teljesen
elveszítettem döntésképességemet. Megingott bennem az a határozottság, ami
eddig velem volt és vezetett. Nem titkolom, a hajó kinyitott még egy kis kaput
előttem. Sokadikat talán, de nagy vihart kavart. Ami csak arra volt jó, hogy
most, életemben talán először, mindenen elbizonytalanodjak, és ne lehessek határozott,
céltudatos, mint talán eddig.
Hogy kicsit csillapítsak
mindezen, meg persze érdekeltségemnek is eleget tegyek, spanyolul kezdtem
tanulni. Az olasznak köszönhetően úgy érzem, szinte szívom magamba a ’palabra’-kat.
Emellett angolul interjúztatnak fejvadász- és multinacionális cégek, akiknek
igazából egy olaszos munkatársra lenne szükségük, így az olaszt sem hanyagolom
mostanság.
Egy biztos. Ha jól megy már a
spanyol is, megtanulok még franciául és horvátul. Lesz egy kis bárkám, amire
megszerzem a vitorlás jogosítványt, majd körülbelül egy év alatt körbehajózom a
Földet vele. (gitárral a fedélzeten!) Élelmet, életmentő gyógyszereket,
ruhákat, ajándékokat szállítok Afrikába és magyarra tanítom addig amíg ott
vagyok. Közben stewardess bizonyítványt is szerzek, majd vízen át és égen keresztül
felváltva eljutok minden egyes kis lakatlan szigetre és elhagyatott területre.
Ezek után az összes tapasztalatommal és élményemmel gazdagodva felépítem álmaim
szállodáját, aminek tuti, hogy lesz egy lovardája. Ha nagyon jól működik, akkor
majd franchise rendszerrel külföldi leányvállalatokat is beindítok az olasz,
spanyol, horvát kapcsolataimra támaszkodva. És ha már jól megy az üzlet,
felvirágoztatom picit az idősotthonokat, beteg gyermek gondozókat, kórházakat,
elfekvőket, stb…. de a fő project egy ingyenesen működő hotel hálózat, amely a
tudományos és értékeket képviselő tanulmány utakhoz, kirándulásokhoz jelentené a szállás biztosítást iskolák,
intézmények, nagyobb csoportok számára, akik anyagi helyzetük miatt nem
tehetnék meg maguknak az egyébként megérdemelt és indokoltan választott
alkalmakat.
Na jóó…..befejeztem! Álmok, célok
…akármik is. A dolgok amik mozgatják az agytekervényeim. És nem hagynak aludni
sem! Akármi is legyen, nagyon szeretem az este kivilágított Budapestet,
egyszerűen gyönyörűséges, mint egy kincses doboz!
Csocsi, puszi
Egy Buczkó
