Kedves Blogolvasó!
Már februárt írunk, pár hete itthon vagyok Magyarországon. Ennél jobb alkalmat nem is kaphattam volna arra, hogy kényelmesen, nyugodtan átgondolhassam a jövőm hova-továbbját és kiélvezhessem nyugodt felelősség mentes napjaimat.
A Fantasyn, amint vissza kerültem a lenti részre, éreztem hogy folyamatosan megy ki az energiám. Tudatában voltam annak, hogy mi vár rám és azzal is, milyen érzések keringenek majd bennem. Nehéz volt. Nehéz volt egy olyan jó közegű jó időbeosztású munkakörből visszaállni egy teljesen ellentétes ritmusú helyre. sajnos nem tudtam már annyira élvezni, viszont a barátok jelenléte elfelejtette velem mindezt. Végigvittünk egy karácsonyi és egy szilveszteri hetet, amik egy kicsit sem voltak könnyűek, ezt a ledolgozott óránk számaiban is éreztük. Én már beadtam a kérelmemet hogy korábban hazamehessek, aminek a válaszát csak húzták és húzták. Okként személyes családi ügyet írtam, méghozzá kis Borkánk (unokahúgom, bátyámék kislánya) születését. Semmi más nem érdekelt már csak hogy hazajussak. Minden nap úgy keltem fel, hogy na ma mi lesz, megkapom a választ vagy nem? Sajnos akár hányszor kérdeztem a főnököt, nem tudott még semmi biztosat mondani, ugyanis még nem tudták, mennyien jönnek vissza és hogy így hazaengedhetnek-e. Valószínű ebben a bizonytalanságban is csak veszítettem az energiámból.... Ráadásul az idő is igen télies lett floridai viszonylatban tehát plusz 10 fok körül mozgott a hőmérséklet és leginkább szeles esős idő jellemezte a napokat. A híres Star Wars is elindult a hajón, aminek az ott dolgozók legendás részese lehettek.
Az egyik szerdai este, mikor már kezdtem lemondani az ahét szombati hazautazásomról, kedves főnököm magához hívott és közölte, hogy mehetek haza. Csak azért nem tudtam sírni, mert már dolgoztunk, viszont onnantól kezdve már nem érdekelt semmi. Úgy értem, mindent megcsináltam, amit kell, amit elvártak, de gondolatban már a repülőn ültem az óceán felett. Ezt az érzést fokozta az a hír, amire másnap keltem. Megszületett Borka baba! ettől a naptól fogva már csak azon voltam, hogy minden fontos dolgot elintézzek még. Szombaton már utaztam is haza, úgy hogy az otthoniak többsége nem is sejtette.
Ha valaki Lufthansa-val tervez utazni, számoljon plusz egy nap csúszással minimum.....nekem eddig mindig volt egy kis kaland. Most például törölték Frankfurtból a járatomat Budapestre, így egy fél nappal később értem haza.
Viszont már ez sem érdekelt....boldog voltam. Tudtam, hogy most az én szabadságom következik, és akármennyire is fáradt voltam vagy szét fagytam Frankfurtban, nem érdekelt.
Kedves volt föci tanáromék felajánlották hogy hazavisznek bármi áron is, így miután értesítettem őket a késésemről, a megbeszélt esti órában vártak rám Budapesten.
Hazáig aludtam, bátyám meg már várt otthon, és elbüszkélkedett mind ennek a négy hónapnak a fejleményeivel. Elsősorban a kis Picit néztük meg, majd a lakrészük alapos átvizsgálása következett, ami az ő fáradtságos munkájuk által valósult meg.
Otthon lenni olyan volt, mint amilyennek elképzeltem. Az első hetek legalább is.
Elég gyorsan elkezdett foglalkoztatani a jövőm, a hova-tovább és mit-hogyan. Egy két nyugodt hét után azzal keltem és azzal feküdtem minden egyes áldott nap hogy munkát kerestem, önéletrajzokat küldtem és motivációs leveleket írtam. Tanácstalan voltam atéren is, hogy mégis hol szeretném folytatni. Olyannyira döntésképtelen állapot uralkodott felelttem, hogy egyik alkalommal még azt sem tudtam eldönteni, hogy milyen chipset vegyek. Ez most komoly. Nagy szomorúság tört rám, ilyet nemigen éreztem eddig. Két interjún is részt vettem, Budapesten, elég szuper helyeken, és mindkettő helyről úgy távoztam, hogy a sírás kerülgetett, holott elég pozitívan álltak hozzám. Nem tudtam megfogalmazni miért.
Most kezdtem el érezni azt, hogy annyi munkahelyen jártam már, és nem áll szándékomban új helyre menni megint. Kicsit elegem lett az örökös újonc szerepből és abból, hogy nem halad a jövőm semerre. Így egy olyan elhatározásra jutottam, hogy amíg nem kapok egy jelet, addig otthon maradok.
Nem sokáig maradt ez így, mivel a Disneys francia étterem főszakácsa írt nekem, hogy tudna segíteni abban, hogy visszamehessek a Remybe közvetlen. (Ez a francia étterem a hajón, ahol besegítettem 2 hónapon keresztül.) Ennek viszont úgy megörültem, hogy érezhetően visszatért az az életkedv, ami eddig talán háttérbe szorult.
Tudatában vagyok annak, ez nem az én életcélom, hogy hajózzak még évekig, és ez mégis csak C terv volt, viszont azt is tudom, ahova most visszamegyek, ott még szeretem amit csinálok, szeretem a munkatársakat és nem mellékesen, nagyon jó fizetést is kapok. Így tudok tervezni, rengeteg ötletem van, a saját vállalkozásom megvalósítására, és egyéb jótékony célokra is. Ezekről majd ha aktuális, írok.
Persze semmi sem egyszerű.......azért szomorú is vagyok egy picit, mivel pont megint a tavaszt kell itthagynom, amit nagyon szeretek, meg egyéb fontos eseményről is lemaradok sajnos. De nem jöhet minden össze, amit szeretnénk.
Mindenesetre, úgy érzem ez egy lehetőség, a való életben elég nehéz oda bejutni. Úgy érzem, veszítenivalóm nincs, csak 4 hónapról van szó, amit már egy néhányszor kibírtam.
Egyébként utazni mindig is szeretni fogok szerintem, soha nem lesz elegem belőle. Annyi bőröndöm, táskám van már, hogyha mindet külön kipakolnám a szobámba, akkor teljesen ellepné.
És végezetül egy számomra nagyon kedves film egyik idézete talán hatásosabban érzékelteti azt, amit szeretnék megosztani Veletek:
"Boldog véget ér ez a kissé rázós utazás? Végül is ez a lényeg minden kapcsolatban. Maga az út, nem elég egy helyben állni, muszáj fejlődni, valamifelé haladni, de idegesít, hogy lehetnénk felhőtlenül boldogok, nem merünk kockáztatni, nem merjük kinyújtani a kezünket és megragadni. Az a jó és a szörnyű az életben, hogy olyan sok átkozott lehetőség van." - The second best exotic Marigold Hotel
Az első része is egy szuper film, The best exotic Marigold Hotel. Ha tehetitek nézzétek meg!
Jelentkezem hamarosan, addig is tartalmas Nagyböjtöt! Sziasztok!
DEtti:)
