Time to say GoodBye !!!

Halihóó blogmolyok!

Elérkezett……elérkezett az a nap, amikor véget vetek ennek a majdnem háromszorosan meghosszabbított szerződésnek és visszatérek kishazámba, ahonnan nagy kíváncsisággal indultam el azon a bizonyos tavalyi április 4-ei napon. Nagyon távolinak tűnik, és ijesztően sok időnek eddig a záró pontig. Furcsa érzésekkel telve állok készen a hazarepülésre Detroit-on és Amsterdam-on keresztül. …hogy mit fogok most ezek után kezdeni? Megmondom őszintén …semmi ötletem. Nem tudok, képtelen vagyok, nincs erőm ezen gondolkozni, pedig általában ezzel nem szokott gond lenni. A szervezetemnek most egy teljes mértékű regenerálódásra van szüksége, hogy újra működőképes legyen.

 Még nem tudtam igazán felfogni, hogy mentesülve leszek holnaptól mindenféle itteni tényezőtől, a sok ázsiai barátunktól, a már idegfeszítő hangon szóló és rémálmokat idéző ébresztőtől, a folyamatos bemondásoktól, a 3 órás alvásoktól, az állandó névtáblahordástól, a rendszeres ellenőrzéstől, a magánélet nyilvánosságától, a folyamatos mozgó talpazattól, az A.C. hidegétől, a „kedvenc” uniformisunktól, a napi 10 óra munkától, a szabályoktól, az ebéd és vacsorai sorban állástól és attól is, hogy inkább vagyok egy szám, mint egy érző-létező valaki…. Ennek most viszont tényleg mind vége lesz…és nem látom majd többet ezt a jó kis csapatot, nem feküdhetek csak úgy pár órácskát a Karib- tenger egyik csodás homokos tengerpartján kizárva minden gondot a fejemből, nem ihatok meg kedvemre választott mexicoi vagy bahamai kókuszkoktélt, nem pattanhatok fel a jetzkire, ha éppen ahhoz van kedvem, vagy csak kifeküdni az open deck-re napozni és jakuzzizni, ha az óceán közepén száguldunk valahol. Nagyon furcsa, de hiányozni fog. 10 hónap az majdnem egy év. Változtak a dolgok körülöttem, rengeteget tanultam az itt kapott pofonokból / elismerésekből sőt a távolság is kihozott belőlem újabb és újabb reakciókat. Éppen ezért mondhatom, hogy egy ilyen lehetőség rendkívül alkalmas arra, hogy önmagát megismerje jobban az ember, képes legyen nyitottabb lenni a dolgokra, legyőzze az esetleges félelmeit, belátást szerezzen más kultúrákba ezáltal értékelni tudja saját életét. Én mindenesetre remélem, hogy amiért kijöttem, azt sikerült elérnem, és otthon tudom kamatoztatni valahogy. Mégpedig azért mert megyek HAZAAA!!!!! El sem hiszem! Olyan messze volt, és most elérkezett.

Azért történt egy-két érdekesség még ebben a három hétben. Ha hiszitek, ha nem, majdnem meghosszabbították a szerződésemet MÉG egy héttel, február elsején akartak volna csak hazaengedni. Na de ezt nem gondoltátok, hogy hagytam? Azt várták persze, hogy azon a csodás gyűlésen mindenki szépen hallgatva igent mond a hosszabbításra, amikor már a jegyek is a kezünkben vannak. Indokként az éppen következő heti SIGN ON –os személyek alacsony létszámát hozták fel, vagyis, hogy nincs elegendő személyzet azzal szemben ahányan elmennek. Annyit ígértek cserébe, hogy meghosszabbítják a vakációt is egy vagy két héttel, ki hogy szeretné. A Rest. Service részleg vezetősége mellett a HR director is részt vett a gyűlésen, a dolgok hivatalos menete képviselete érdekében. Mikor megtudták, hogy nekünk már ez a 10. Hónap, picit meglepődtek, és amikor még hozzátettem, hogy ez lenne a harmadik szerződéshosszabbításunk,rövid hatásszünet és egy gyors vezetőség közti információcsere követte a megbeszélést. Persze nem tudtuk kihagyni, hogy ne vessük be a kandúros „jajjdecukivagyok” tekintetet még mellé…..így aztán amikor sorra kerültünk, hogy választ adjuk a szünethosszabbításra, meg sem kellett mukkannunk, rögtön közölték velünk, hogy ne izguljatok, ti mentek haza. : ) Na hát így történt mindez.

Az első héten még soha nem tapasztalt erejű viharba keveredtünk. Rendkívül mozgott a hajó, még talán nem mozgott soha ennyire, a tengeribetegek száma is meghaladta a felső határt. Már csak abból is észrevehető volt, hogy többek szervezete nem bírja ezt a ringatózást, hogy vacsora ideje alatt a zöldalmát ették a legjobban a gyümölcsök közül, ami közkedvelt a gyomorfájdalmakra, pedig ezt fogyasztják a legkevésbé általában. Sajnos a viszonyok olyan kedvezőtlenek voltak, hogy a nagy óriásunk két nap is képtelen volt kikötni. Elképzelhetitek, hogy szegény utazók, milyen csalódottan tértek vissza a hét végén, hogy kimaradt két port a látogatásból, mindenesetre a Dream Team tagok a lehető legtöbbet megtettek a vendégsereg szórakoztatásáért. Az egyik nap gondoltam egyet, és látogatást tettem az open deck-re, amúgy sem tudtam már bezárva lenni tovább. Úgy gondoltam, miért is ne szívjak egy kis friss levegőt meg amúgy szeretem az esőt is. Persze arra a legkevésbé sem gondoltam, hogy amint kiérek a baromi nehéz biztonsági ajtón mi lesz, mivel a szél majdnem felkapott és elfújt, konkrétan kapaszkodnom kellett a korlátba….nem semmi érzés futott végig rajtam, menni alig bírtam, és azt hogy visszaforduljak, elfelejthettem, mert ezt az ajtót még nálam tízszer olyan izmosabb alak sem tudta volna kinyitni. Kerülnöm kellett egyet, és a másik oldalon vissza mennem…hát…bele telt egy kis időbe, mit ne mondjak…de egy élmény volt. : ) Azt a látványt….mint talán a Karib –tenger kalózai című filmbe láthattatok, sötétszürke, zavaros tenger, hatalmas hullámok, szakadó eső, eszméletlen erős szél, csak úgy süvít be a víz a hajó nyitott részeire, minden lépcsőről ömlik a víz….a természet ereje megint megmutatta magát.

Sajnos a 10. Hónapra a szervezetem elkezdett jelezni, hogy most már    ELÉG!!!!   Szükségem van a pihenésre! Egy soha nem tapasztalt hangszál gyulladáson estem át de szerencsére anélkül, hogy ki kellett volna vennem bármiféle OFF-ot. Próbáltam magam turbózni a narancs-grapefruit párossal meg sok vitaminos dologgal, és a torkomat is gyógyítgattam cukorkákkal sziruppal, kénytelen voltam, mert már nem volt hangom, reggelente alig tudtam  a rendeléseket kézbesíteni de csak azért, mert hang nem jött ki a torkomon. …..most azt mondhatom, már meggyógyultam, de nem 100%-osan.  Hála az égnek, holnap már utazom, és jöhet az egy hetes alvás. ;)

Mivel picike a szobánk, az utazásom előtt 3 héttel megvett bőröndömnek csak az ágyam végében akadt helye, így minden alkalommal előttem lebegett az összepakolás, hazautazás képe. Most már majdnem tele van, már csak pár dolog hiányzik belőle, és lemérhetem.

Amitől még mindig kiráz a hideg és energiát ad a munkában az az, amikor egyik unalmas percben odajön egy vendég hozzád és azt mondja teljesen őszintén: „Nagyon jól dolgozol, figyeltelek már tegnap is.” Ilyenkor elszáll minden fáradtság és fájdalom a szervezetemből és elönt a boldogság.

Na el is jött hát a várva várt nap, utoljára használtuk a Fun Time rendszert, eljött ez a pénteki nagyon hosszú, izgatott nap. Reggeli órákban egy tájékoztatón kellett részt venniük mindazoknak, akik mentek haza, ahol értesültünk minden fontos információról. Furcsa érzések kavarogtak bennem ezen a napon…egyik szemem sírt a másik nevetett. Akár mennyire is belefáradtam már ebbe az ittlétbe, hiányozni fog ez a kis DreamCsapat, ez a legrosszabb része a hajós életnek….túl sok embertől kell búcsúzni.

Már eljutottuk Orlandoba a reptérre, éppen a délután kettő órakkor induló DELTA járatunkat várjuk Detroit fele…hihetetlen…a reggeli csípős hidegben elköszöntünk a mi kis óriásunktól, ami mindig olyan csodás fényekben pompázik.

Tegnap, utolsó napon pedig az óceántól is búcsút vettem, meg a fényesen ragyogó naptól. Egy csodálatos naplementét néztem végig…a narancssárgán tűző nap az óceán felszínével ütközött majd szépen lassan lebukott egy ezer színekben pompázó eget hagyva maga után. Elbúcsúzásomat, a véget szimbolizálta tökéletesen.

Már csak pár óra, és landolunk az utolsó járatunkkal is Magyarország „Ferihegyén”. Most egy darabig biztosan el leszek foglalva, elsődlegesen a pihenéssel, de megígérem, hogy ez után is jelentkezem majd a kis blogomban.

:D

Páááás Mindenkinek, otthon tali! ;)

DEtti:)

'...and it feels like is new LIFE can star, it feels like HEAVEN...'

Halihó BLOGolvasó!!! 

Megtiszteltetésnek érzem, hogy ilyen sokan olvassátok a kis blogom, és érdeklődtök, tanácsot kértek!  Szeretném közölni veletek a jó hírt! :D Már csak 3 hét és személyesen is tudok beszámolókat tartani! ;) Statisztikailag a mai nap elértem a  9 hónap = 39 hét = 274 nap egyhuzamos munkaidőt, bármi féle hosszabb megszakítás, kihagyás, medical off nélkül. (leszámítva azt az egyszeri 24 óra ajándék Off-ot). Élek és virulok még, mégis vannak tartalék Duracell elemeim valahol, amik már csak pár napig kell, hogy kitartsanak. Átvészeltünk egy Mikulást, Karácsonyt, egy vendégsereg rohamot és egy Szilvesztert és belekezdtünk már a 2014-es izgalmasan induló évbe. Nagyon nem volt még mit lezárjak Újév-kor, majd csak ha ez a kontrakt lejár, akkor érzek majd valami újat, valaminek a végét, mivel 2013 nagyrészét a Carnival-nak szenteltem. De azért volt mit átgondolni és újévi fogadalmakat tenni december 31-én is.

Megfogadtam magamnak, hogy elhagyok a panaszkodással bármi történjen is, bármennyire nehéz legyen is. Egész jól tartom magam hozzá. Most, hogy már csak 3 hetem van hátra…..elkezdtem érezni egy igen furcsa „kifutokazidőből” érzést, már csak azért is, mert eddig mindig úgy éreztem, még temérdek az időm. De a tapasztaltak véleményével ellentétben, nekem most begyorsult a végére az idő múlása…..valószínűleg az ünnepi roham és felfordulás miatt, nem pedig mert olyan „húdeboldogvagyokhogyittlehetekkarácsonykor” érzés miatt. Egy biztos. Tényleg többen jöttek ezekre a hetekre, mint általában. A karácsonyi héten a gyerekek száma picivel meghaladta az 1500 főt, a felnőttek létszáma pedig elérte a 4000 főt is. Sajnos szembesülnünk kellett az elkényelmesedett amerikai együgyű gondolkodással miszerint milyen könnyen megússzuk a karácsonyi felhajtást, ha elmegyünk hajókázni, ahol teljes mértékben ki vagyunk szolgálva, nem kell nagyszülőkre, rokonokra pluszban főzni, takarítani, és a gyerekek sem rajtunk lógnak folyamatosan, és mindezt nevetségesen alacsony áron! És ez már majdnem szomorú is, milyen olcsón árulják a jegyeket, főleg ünnepekre. És akkor hadd ne mondjam a vendégsereg értelmiségi színvonalát…… Tisztelet a kivételnek!

Útnak indult az Ass. Food Op. Manager pozícióra kiírt kérvény, a kedves Food Manager, Mr. Gerard ma küldte el az e-mailt a miami-i irodának. Remélem hamar jön valami válasz, hogy mérlegelni tudjam a lehetőségeimet a közeljövővel kapcsolatban, és hogy meghozzam a leghelyesebb döntést.

December közepén megrendezésre került ismételten egy Talent Show, amire bárki jelentkezhet a személyzet közül hogy táncoljon, énekeljen, előadjon valamit, amit szeretne a legnagyobb teremben és színpadon a hajón. Egy percig sem hezitáltam, vártam már erre egy jó ideje. És mivel hogy egy másik eseménnyel, a Bingoval összevonták, ezért a nézőközönség létszáma is kétszer annyira nőtt. : ) 9 hónap eltelte után már sikerült elérnem azt, magamat adjam, ne érdekeljen mások véleménye, egyrészt mert ezekkel az emberekkel szinte száz százalék, hogy soha többet nem találkozok, így minden félelem nélkül mentem a színpadra, hogy elénekeljem Beyoncé Ave Maria-ját. Én nagyon jól éreztem magam, persze nem volt tökéletes a dal…de itt most tényleg nem ez a lényeg, hiszen senki nem volt professzionális előadó. A végén mindenki megkapta a kis díját, ami egy makett Carnival Dream. :D

Sajnos ebben a hónapban elért az első negatív elbírálás is engem, hiszen nem lehet minden tökéletes ugyebár…a próbálkozásaim és erőlködéseim ellenére is többszörösen elkéstem reggelente a munkából. Megkaptam hát az első ( és remélhetőleg utolsó) bad performance –t, és azzal ijesztgettek, hogyha még egyszer elkésem, akkor warning-ot kapok, amiből ha három összegyűl, akkor hazaküldenek. Abból a szempontból nem jó, hogy ez most bele fog kerülni a hajós mappámba, és ez is befolyásolja a jövőbeli döntéseimet, amúgy nem túlságosan hatott meg a dolog, már csak azért sem, mert megmondtam szépen és nyíltan a főnöknek, aki érdeklődött, hogy mégis miért történik ez, hogy talán mert már 8-9 hónapja egyhuzamban dolgozom, és mert a beosztás is váltakozik, arról nem is beszélve, hogy eddig a maximális energiámmal próbáltam minden nap dolgozni. Csak hogy jól érzékeltessem a dolgot: van egy vonalas telefonos ébresztőm, vettem külön ebből a célból egy vekkert, és még a telefonomat is beállítom 3szoros szundis ébresztésre, sőőőt, most már amiben a legjobban bízom, az Vero, a szlovák barátnőm hívása akivel ugyan az általában a beosztásunk. Volt arra példa, hogy még ezekre sem keltem fel, és elkéstem…vagy ha felkeltem is, félálomban voltam és akaratom ellenére visszaaludtam. Nem tudom mi ez, egy biztos…ez már nem normális. Szóval…... Ha hazamegyek, legalább egy hétig aludni fogok.  ( …meg persze főzni és takarítani bátyám szerint, aki még nem tudja, hogy arról csak álmodozhat, hogy én takarítani fogok, de a főzésben természetesen benne vagyok  XD ). Na de csak hogy picit enyhítsek az ijedtségen, azóta jól tartom magam, betartom a mindennapi 6 óra alvást szigorúan, ha megszakítva is. Csak a helyzet az, hogy most meg pont e miatt a félelmem miatt nem tudok rendesen, nyugodtan aludni, rémálmok gyötörnek és rendszeresen felriadok, hogy elkéstem, akár fél kettőkor is az éjszaka közepén…ilyeneken én már csak egy jót kacagok, de van, hogy holtkóros tüneteket mutatok, Évi szokott mesélni vicces dolgokat, mindig másnap, persze én egyre sem emlékszem általában.

Ezen a héten először kitört a hajón egy elég komoly járvány, az ú.n. Acute Gastroenteritis, ami egy gyakori betegség leginkább az utazók között. Nagyon gyorsan terjed, éppen ezért nagyon nehéz is volt megfékezni. Egy biztos….ezen a héten a hajón minden egyes személyzeti tag kétszer annyit és olyan keményen kellett, hogy dolgozzon és dolgozott is. Fertőtlenítés volt az elsődleges intézkedés minden részlegen tudatos rendszerességgel, valamint naponta többszöri alkalommal figyelmeztették a vendégeket a folyamatos 20 másodperces kézmosásra. A hét vége felé a betegek száma elérte majdnem a 70-et, a személyzeti vírusosoké pedig a 10-et… 100 beteg fő esetén a hajót a megállás veszélye fenyegeti…szerencsére ez nem következett be végül szombaton, amikor vége lett a cruise-nak, viszont hatalmas volt a felfordulás. Mielőtt a következő vendégsereg felszállt volna a hajóra, jött a U.S.P.H. aki teljes körű ellenőrzést végzett a hajón, éppen ezért később indultunk aznap, arról nem is beszélve, hogy rengetegen pluszóráztak, szünet nélkül egyhuzamban dolgoztak 10-12 órát. (Csak mellékesen megjegyzem, ezt megfizetni vagy visszaadni nem fogja a cég soha….megköszönni azért megköszönik, James a Cruise Director a hangosbemondón keresztül hálálkodik a Carnival Dream csapat tagjainak a kemény munkájukért )  Ha egy személyzeti tag elkap bármiféle vírust, G.I.-os lesz, akkor 1 órán belül az első tünet után jelentenie kell azt a főnökének, ha nem teszi, büntetésképpen haza is küldhetik. Elég komolyan veszik, hiszen az is…..Ezekkel a könnyebben kezelhető betegségekkel el tudnak bánni, de mondjuk egy hát sérüléssel, hát fájással, például amihez szükség lenne röntgen képre, nem tudnak mit kezdeni. És ez elég szomorú, hiszen a nélkül hiába írnak fel gyógyszereket, ha nem látják mire…Évinek sajnos most van egy komolyabb hátfájása, torokfájással-köhögéssel, hangszálgyulladással  indult, de most már napok óta medical off-os, nem dolgozik. A doki majdnem kiesett a székből amikor megtudta, mióta van a hajón, és hogy mivel fizikai munkát végez, súlyos tálcákat cipel, ez még inkább esélyt ad a szervezet legyengülésére és indokot a hátfájásra. Kevesebb mint 2 hete van, de benne van a pakliban, hogy hazaküldik előbb, mivel ha nem javul, nem tarthatják a fedélzeten.......remélem nem fog megtörténni! 

Hogy hogyan telt a karácsony? Féltem tőle, egész decemberben végig. Nem tudtam elképzelni milyen lesz, hogy fogjuk átvészelni, kibírni, a munkára koncentrálni, ami már lassan annyira unalmassá válik, mint még talán semmi eddigi életemben. Egészen 24-éig nem is akartam rá gondolni, nem is akartam vele foglalkozni, próbáltam elterelni a gondolatomat, hogy eljön az a nap ami talán az egyik legszebb szokott lenni az évben, az otthoni környezetben. De itt? Se Adventi koszorú, se hó, se hideg, se roráték, se karácsonyi dalok, se készülődés, se mézeskalács, se Ó gyönyörű szép…., se pásztorjáték, angyalkák se, sőt igazi az az illatos karácsonyfa se……..nagyon hiányzott mindez, de az itteni meleg, pálmafák, gagyi amcsi Christmas dalok a rádióból, Santa Claus, az unalmas amerikaiak ( már bocsánat), a giccses díszek, meg a munka (semmi extra OFF ajándékba) szerencsére nem hozták meg azt az igazi otthoni karácsonyi hangulatot, amit gyerekkoromban mindig úgy vártam és megéltem. Mindennek ellenére, 24-én mégis vidáman keltem, és ez az érzés egész napomon uralkodott rajtam. Nem hagytam, hogy bárki vagy bármi elvegye tőlem azt a boldogságot, örömöt, ami miatt igazából a Karácsonyt ünnepeljük. Tudjátok még mi a legszebb az egészben? Megtapasztalni a különbséget és átélni azokat a plusz dolgokat, amivel mi otthon a Karácsonyt, mint az egyik legszebb ünnepet sokkal meghittebbé tesszük. Erre nagyon büszkék lehetünk!  Majdnem az egész napot végig mosolyogtam, végig énekeltem, rendelések kézbesítése közben, az esti lidos műszakom közben is, már többen meg is kérdezték, hogy miért vagyok ennyire boldog. Hát mert KARÁCSONY vaaan! Eddig még talán nem is tűnt fel soha ennyire, hogy mennyire meg tudja egy ember változtatni a másik ember pillanatnyi hangulatát csak azzal, ha őszintén rámosolyog. Mogorva, unott, elkeseredett arcokkal találkoztam aznap (persze ez sajnos nem csak arra a napra volt jellemző), szembe jöttek velem, én meg egy egyszerű ártatlan, eleven mosollyal az ő arcukra is vidámságot csaltam és boldogságot, meg talán a kisugárzásomba is volt valami pozitív, mert ez a hangulat a környezetemre ráragadt. Ez volt nekem az igazi karácsonyi ajándékom a munkatársaim felé. Az esti órákban amikor végeztünk, az egyik főnökünk rendezett a mi kis bisztro és szoba szerviz csapatunknak egy közös karácsonyozást, ahol ehettünk, ihattunk, ünnepelhettünk, felhőtlenül kacaghattunk, képeket készíthettünk, egyszóval családiasabb környezetet varázsoltunk az egyébként néha ijesztően megvadult légkörbe. Ezt követte a hírhedt CHRISTMAS WHITE PARTY amihez meg mondom őszintén sok kedvem nem volt, nem tudtam megbarátkozni a gondolattal, hogy hogyan lehet a Szentestét egy szokványos bulival ünnepelni. De mivel nem szerettem volna egyedül a szobában ülni, meg még a hangulatom is megjött akkorra, hát én is részt vettem. Ezt követő nap, így négyen magyar lányok, megünnepeltük családiasabban a karácsonyt, megleptük egymást apróságokkal, és koccintottunk Krisztus születésére. Szent Miklós ünnepe is hasonlóképpen telt. : )

A szilveszteri mulatság egy élmény volt! Este 11-kor végezhettünk is, ahogy szoktunk, ( szerencsések voltunk, sokaknak dolgozniuk kellett, a pezsgőosztó csapatba voltak beosztva) volt egy fél órácskánk átöltözni, aztán mentünk is fel a hajó 10. emeletére, ahol a vendégekkel együtt köszönthettük a 2014-es évet. Tömve volt a hajó teteje személyzettel és utasokkal, mindenki vidám volt, a zene szólt, és a visszaszámlálás idejére majd nem mindenkinek jutott pezsgő a kezébe, amivel koccinthattunk! Egyszer fogott el egy furcsa érzés, amikor meghallottam az amerikai himnuszt…igazán hiányzott a magyar himnuszunk így év elején. Ezt követte egy szuper reggelig tartó buli…és ezt pedig 4 óra meló, majd kb 5 óra alvás aztán ismét meló. És már itt is vagyunk januárban….amihez mindig is úgy álltam hozzá, hogy azt már nem számolom, hiszen csak pár nap….na még azért 3 hét, ami elég lassan indul el.

DE! Megvettem a bőröndömet, úgyhogy már ez sem akadály!

Hadd kívánjam Minannyiótoknak:

Bízd

Újra

Életed

Krisztusra !!!

Sikerekben, boldogságban, élményekben, szeretetben legyen gazdag a 2014-es esztendő! Kívánom még, hogy mindenki megtalálja a helyét és szerepét az életében! Mindenkinek egy utolsó hatalmas virtuális ölelést küldök, még azért egyszer jelentkezni fogok hazautazásom előtt. Hiányoztok már rendkívül!

Na ciao ciao!

Egyik Buczkó a sok közül : )