Most már tényleg mondhatjuk......mi vagyunk a régiek a hajón!!! :)

Üdv Blogmolyok!

10/7. PIPA……lassan de biztosan haladok a cél fele, a pontosan 9 és fél hónap munkaviszony végéhez. Egy szóval sem szeretnék nektek panaszkodni, hogy mennyire fáradt vagyok már, és hogy néha milyen kínszenvedés ez az egész, már csak azért sem, nehogy valakit eltántorítsak a tervétől, hogy kipróbálja, saját bőrén tapasztalja ennek szép és csúnya részét. Ne tévesszenek meg senkit a feltöltött képeim, amik természetesen a szép oldalát mutatják csak az ittlétemnek. Sajnos meló közben nehéz lenne dokumentálnom a dolgokat, ez a helyzet. És ha ezek a kalandok (gondolok itt az ismételt jetskizésre vagy a delfinekkel úszásra vagy a cozumeli körútra, és még sorolhatnám) nem lennének, már szerintem rég otthon találnátok.

Eltelt már picit több mint 7 hónap, egészen idáig úgy hittem, hogy decemberben hazamehetek, hogy boldogan, nyugodtan együtt ünnepelhessem a Karácsonyt a pici és nagy családommal. Addig tartott bennem ez a remény, ameddig az új Food Manager, az új nagyfőnök sem tudott rajtunk semmit segíteni, mondván, hogy ez a döntés a Miami-i cégtől jön, amit ő már sehogy sem tud megváltoztatni. Eddig a napig úgy gondoltam van még esély, vagy ha nincs is esély, akkor felmondok és hazamegyek…igen már ez is megfordult a fejemben, valószínű mert ismét egy mélypontba ütköztem, de a Food Managerrel való beszélgetés után egy fél nap alatt megváltozott teljesen a véleményem…. Nem mint hogyha lenne kedvem ezen a kb 6000 fős fedélzeten részt venni a „csodálatos” karácsonyi BULIN, de úgy gondoltam, ha már eddig kibírtam, kibírom most már csak azért is a végéig, nem fogok a vége előtt meghátrálni…aztán persze meglátom, hogy bírom majd….

A helyzet az, hogy ebben a hónapban ért a legtöbb meglepetés, a legtöbb pozitív elbírálás a munkámat illetően. Pár hete kaptam egy Good Performance-t, amit már említettem lehet, az előző cikkemben. Ezt követően, jelöltek a hónap dolgozója listára, aminek az eredményét, hogy ki nyeri, csak később tudjuk meg csak. Mindezek mellett, folyamatos dicséretet kapok a főnököktől, akik már a „final destination”-ba, a szeretett „dining room”-ba is ígérgetik, hogy napok kérdése, és bekerülök. Meglátjuk hogy lesz, mindenesetre még most a LIDO-ban dolgozom, ugye már egy teljes hónapja, ahol szintén egy kisebb vezetői pozícióba osztottak be, és „kiss boss” néven szólítanak poénkodva a munkatársak. Pici felelősség van azért rajtam, ha nincs Ass. Matre D’ az étteremben, akkor én felügyelem ezt az egész szintes önkiszolgáló éttermet, persze amit lehetetlen maximálisan teljesíteni. Én irányítom továbbá a többi pincértársam fél órás szünetét, meg hogy este a zárások, nyitások meglegyenek a különböző részlegeken, valamint a vacsorai büfé nyitása, folyamatos felügyelése és a végén a zárása akadálymentesen menjen. Amíg dolgozunk éppen ezért, mivel rajtam van az irányító szerep, a LIDO összes zárjának a kulcsára is én felügyelek valamint egy kis Beeper-t is hordozok amin bárki a hajóról elérhet engem, és rajtam keresztül így mindenkit, elég csak ha tárcsázzák a számom, megcsipogtatnak, és már hívom is vissza a számot aki hívott. Eleinte nem tudtam megbarátkozni ezzel a szereppel, biztos azért, mert talán nem volt még rajtam eddig ekkora felelősség itt a hajón, és kicsit lehet meghőköltem, de egy hét után már kezdtem belejönni. Azért nehéz talán egy picit, mert közben a többi pincérek azért cserélődnek, mennek haza jönnek újak, így nincs meg az az összeszokott csapat feeling. Amit végre kezdek tanulni, és ennek örülök igazán, hogy hogyan tudom a pozitív vezetői tulajdonságokat alkalmazni, amit még anno a suliban tanultam vagy a saját tapasztalataim alapján összegyűjtöttem. És kezdek rájönni, hogy tényleg nehéz jó főnöknek lenni, hogy nehogy még véletlenül se kivételezz senkivel, mindenkit egységesen bírálj és egységesen rój rá feladatot. Ami még tetszik nagyon, hogy így elkezdhetem megtanulni a hivatalos angol nyelvet használni. Nem könnyű, de kezdek belejönni, és tényleg kezd már az angolom is sokkal jobb lenni mint eddig, főleg mert egyre többet beszélgetünk a vendégekkel is, és így vidámabban telik nekünk is az idő. Szóval azért tanultunk ebben a hónapban is sok dolgot, leginkább azt, hogyan érdemes csapatban dolgozni, mivel itt csak úgy lehet, ha nincs összetartás szétcsúszik az egész.

Na de ami még pozitívan ért, az a sokadik dicséret a főnöktől, amikor egyszer az irodájában jártam. Azt állította, hogy jó menedzsment készséggel rendelkezem, éppen ezért ha így folytatom, könnyen elérhetném akár a Food Operation Manager pozíciót vagy akár az Ass. Food Manager pozíciót rövid időn belül.

Már csak ezek miatt a sok pozitívumok miatt amik csak áradnak most felém, inogtam meg a döntésemet illetően, hogy hazamegyek. Ne tudjátok meg hány napig őrlődtem a döntésemen. És pont emiatt nem is nagyon tudtam úgy végezni a munkámat, mint egy hónap dolgozója jelölt….egyszerűen már elfáradtam az a helyzet, konkrétan az ébresztőkre nem ébredek már fel, pedig egy vekkert is beszereztem már, de semmi változás. Egyszer egy  szombati napon mennem kellett volna az általános, minden héten megtartott „ evakuálási gyakorlatra” , és annyira mélyen aludtam, hogy még a bemondást és a hajó elhagyása sípszót sem hallottam meg, ami elhihetitek, olyan erős, fülsüketítő, hogy nagyon fáradtnak kell lenni ahhoz, hogy valaki arra még csak fel se ébredjen. A tegnapi napról meg nem is szeretnék említést tenni. Konkrétan két ébresztőt beállítottam, sokszoros ébresztésre, és reggel 6 helyett, 9 órakkor keltem fel…..ez mondjuk igen furcsa volt, mert biztos voltam benne, hogy valakinek hívnia kellett volna, hogy nem mentem dolgozni. Furcsálltam is, ráadásul Évi sem kelt fel semmire, ő később kezdett, így csak nekem volt baj. A lényeg, hogy az a kis pici elem, ami bennem működik, kezd kimerülni, úgy érzem, és pont a December, ami a leghúzósabb, arra kellene még egy kis lendület, bár nem tudom honnan, hogy aztán január 18-án felszabadulva repülhessek haza, és azzal a tudattal, hogy bár kemény volt nagyon, megcsináltam, és egy picivel több pénzt is tudtam hazavinni, így hogy maradtam.

Nem valószínű, hogy folytatni fogom ezt a hajós életet, egyrészt mert nem áll szándékomban karriert építeni, és most nehogy valakinek elvegyem picit is a kedvét, mert ez az egész természetesen személyszerű. Rájöttem ez alatt az idő alatt, hogy nem nekem való ez a típusú élet, ami igazából tűrhető és kivitelezhető, ha valaki annyira rugalmas és nem kötődő, akkor természetesen tetszeni fog ez az élet, és annak lehet leg ez a megfelelőbb, hogy boldog legyen. Én magamról beszélek itt most kizárólag. Én egy igen érzékeny és érzelmileg hamar kötődős típus vagyok igen gyenge, tehát nekem ez a hetente búcsúzás nem jön be. Olyan gyomorgörccsel kelek fel minden szombaton, hogy ki megy haza, és kit nem látok már valószínű soha többet, hogy kifejezetten gyűlölöm ezt a napot. Leginkább amikor a baráti körünkből megy el valaki. Már nagyon kevesen maradtunk…..és én ettől is félek igazán. Decemberre már csak Évi meg két srác meg én maradunk itt, a körülbelül 16 fős csapatból……eszméletlen mennyire sokat számítanak a barátok itt, nélkülük ki sem lehet bírni. És ami tényleg itt ebben a legrosszabb, hogy valószínű nem fogsz tudni velük találkozni többet. Szóóval, mint egy újabb kaland, újabb színes oldal az életemben tökéletes, nem is tettem volna másképp. Ki nem hagytam volna az biztos. De most otthon szeretném folytatni. Már csak azért is mert egy egész óvoda fog fogadni, ha hazaérek, annyi pici baba született most a baráti-ismerős körömben. : D

Ebben a hónapban kezdett csak igazán nagyon mozogni a hajó. Olyannyira dőlt egyik oldalról a másikra, hogy szabályosan azt lehetett érezni, hogy egyszer mintha másznánk felfelé, aztán pedig futunk lefelé. Vicces volt látni ahogy a vendégek is a Lidoban egyszerre változtatnak hirtelen irányt az egyik majd másik oldalra. A 10.-en a medence vize, mint egy akvárium vizen  egy mozgó autóban, úgy lötyögött ki a mederből. Egyszer még az ágyból is majdnem kigurultam, annyira megdőlt a hajó.

Ebben a hónapban részt vehettünk egy „Bridge és egy Engine tour”-on, azaz bemehettünk az irányítóközpontba és a gépészközpontba, valamint az alaksorokba a gépekhez, tehát az egész működési rendszerébe beleláthattunk ennek a 130 000 tonna súlyú, 306 m hosszú, 158 láb magas úszó óriásnak, amelyik a 10. Helyen áll, a világ legnagyobb óceánjáró hajóinak a listáján. Egy élmény volt az biztos, nem hiába tanulnak 7-8 évekig és utána gyakorlatoznak hajókon még pár évig akik a kapitány pozícióra pályáznak…..hatalmas felelősség hárul az irányítóközpontban dolgozókra, ugyan úgy, mint a gépházban dolgozókra is. Ezért dolgoznak kettesével, és éjjeli-nappali váltás van természetesen.

Nagyon érdekes volt, az biztos.

Kifogytam most az újdonságokból, remélem élvezhető volt valamennyire ez a beszámoló is. Most kezdhetném sorolni, mi minden hiányzik az otthonból, de akkor 100 oldal sem lenne elég, úgyhogy inkább nem untatlak ezzel titeket, köszönöm az eddigi híreket otthonról, és ezután is csak azt tudom írni, ha valakinek beszélgethetnivalója van, én itt vagyok. :D :D Ja és ha van kérdés, még mindig szívesen válaszolok! ;)

Élvezzétek a gyönyörűséges novembert, készüljetek az Adventre! Isten óvjon mindannyitokat, 10hét és megyek haza és találkozunk! :D Már megindult a visszaszámlálás!!!

Puszkó-nyuszkó mindenkinek

Üdvözletét küldi a „BOSS” :D