Translate

2014. szeptember 23., kedd

Strange livelihood



BLOGolvasók, SziaSZtok!



Hosszú, tartalmas hónapok teltek el az utolsó jelentkezésem óta… Őszintén szólva még nem hevertem ki igazán a hajós kalandozásaim, úgy tűnik nem is lehet, tehát aki életre szóló élményekre vágyik, azoknak tüzetesen ajánlom. 

Nehéz volt visszaszokni az itthoni környezetbe miután 10 hónapon keresztül egy jól működő mókuskerékben dolgozhattam. Mivel magamban már körvonalazódtak a jövőbeli terveim, ezért nem sokat szántam a pihenésre, körülbelül hazatértem után két héttel már egy neves szállodában dolgozhattam Szegeden, bátyám széles körű ismeretségének köszönhetően. Annak ellenére, hogy egy igen komoly odafigyelést igénylő pozícióban helyezkedtem el, nem nyugodtam, egy felkínált félállás lehetőséget is elfogadtam. Furcsának és betegesnek tűnhet az a gondolat, amit most írni fogok. Kezdtem magamat újra jól érezni….pörögtek a dolgok, a hetek is gyorsan teltek, és végre azt éreztem, hogy van mit csinálnom. Persze a hajó iránti „honvágyam” nem csillapodott, és azt kell, hogy mondjam, most így még szeptember végén sem. Nagy az esélye, hogy visszatérek, még ha csak egy szerződés erejéig is. 


Ahogy közeledett a nyár, nem bírtam magammal, a szívem külföldre, a tengerhez húzott. Kijutottam Olaszországba július elején a családjaimhoz Horvátországon keresztül, ahol két kedves horvát barátomat látogathattam meg, akik maximális vendégszeretettel fogadtak. Induláskor azt a bizonyos bizsergős szuper érzést, amikor nem tudni mi lesz, az izgalmat az újtól, az idegentől a kalandvágytól, a világjárástól, azt éreztem. Ez volt akkor a minden, a maximális boldogság, menni az új fele, megismerni ismét egy új helyet, örök élményeket szerezni és minimum egy évre feltöltődni velük. Nem tudtam még azt sem, hogyan fogok eljutni Olaszországba, de nem is féltem tőle. Már a megérkezés kalanddal teli volt..: este a szakadó esőben állni egy Zupanja nevezetű kis falu vasút állomásán, nem tudni, mikor, ki és hogy egyáltalán jönnek-e elém..? Ez mondjuk egy félreértés miatt alakult így, de a csak horvátul beszélő vasutas bácsi teljes mértékben segítőkész volt, miután bekopogtam az ajtaján félig elázva, hatalmas bőröndöt húzva, majd kézzel-lábbal elmutogattam, hogy csak egy horvát telefonszámú hívást szeretnék elintézni. na így indult, vicces volt, kalandos volt, a legjobb volt. 

Az ország északi részén töltöttem el 3-4 napot egyébként, egy igazi horvát faluban, Stitar-ban, ahol megismerhettem az ottani szokásokat, embereket, környezetet, kultúrát. Ott minden udvarban szalonna-kolbász füstölő torony található és a családoknak hatalmas telkeik vannak, félkész házakkal. Az idősek az utcákon ülnek a kis padokon figyelemmel követve a faluban történő eseményeket. Még egy körülbelül 400 fős esküvőn is részt vehettem, amihez hasonlót még nem tapasztaltam. Egész napos esküvőt tartottak, még a falut is többször körbe jártuk lovas szekerekkel. És végül, nem utolsó sorban, egy horvát-mexico VB meccset is végignéztem egy kis helybéli iszogatóban egy nagyobb csapat kroáciaival….nem mondom, mondjuk biztosan jobb lett volna a hangulat, ha nyernek is, de így sem volt rossz azért.

Utam Pulában folytatódott. Gladiátor játékok, történelmi Rovinj, gasztro- kultúra Silvio barátom módjára és egy kis beach-ezés persze. Két teljes nap ott tartózkodás után buszra szálltam a következő reggelen, hogy valahogy estére az én kis Genovámba érjek. Egyik szemem sírt, de a másik is, az örömkönnyektől. Horváthonban, ahol zöld színű a tenger és narancsszínű a föld, elvarázsolt napokat tölthettem. Azon a csodás vidéken lenni, majd elhagyni nem töltött el túlzott boldogsággal. Az olaszok közé érkezve pedig, mintha hazaértem volna. Két évet kihagytam ugyan, de ez a második otthonom, tehát érthetően hiányzott….ez olyan kincs dolog, amit őrizni kell. Jubileumi évemben 4. alkalommal vigyáztam a már nem is annyira kis csöppségekre egybekötve így a nyaralást a „meló”val. Ez az, amit nem tudnék soha megunni. Nagyon szeretem őket, szinte családtagjaimként, ugyan úgy, mint a másik családomat és a hittan csoportot. És tudjátok mi a jó az ilyen kapcsolatokban? Annak ellenére, hogy évente 2-szer 3-szor, ha beszélünk és körülbelül egyszer, ha találkozunk, de még így is elég szoros a kapcsolat ahhoz, hogy ÉLjen.

Ha arra nem is jöttem rá eddig, mi az én feladatom a jövőben, abban biztos vagyok, hogy ami meghatároz, az már nem csak egy irányvonal vagy egy tanulmány adta tudás, amivel megelégszem és beérem. A nemzetekkel, a Világgal való kapcsolat kiépítése valóban teljes izgalommal tölt el, és már nem csak a lábaimban, hanem a testem minden egyes porcikájában beindult az a bizsergő érzés, ami arra késztet, hogy menjek, hogy ismerjek, csodáljak, megéljek és mindezt a környezetem javára tegyem. Most, hogy a fővárosba költöztem, egy agresszív munkakeresésbe kezdtem. Kis idő múlva lehetőségek sorozata állt előttem, majd a bőség zavarában teljesen elveszítettem döntésképességemet. Megingott bennem az a határozottság, ami eddig velem volt és vezetett. Nem titkolom, a hajó kinyitott még egy kis kaput előttem. Sokadikat talán, de nagy vihart kavart. Ami csak arra volt jó, hogy most, életemben talán először, mindenen elbizonytalanodjak, és ne lehessek határozott, céltudatos, mint talán eddig. 

Hogy kicsit csillapítsak mindezen, meg persze érdekeltségemnek is eleget tegyek, spanyolul kezdtem tanulni. Az olasznak köszönhetően úgy érzem, szinte szívom magamba a ’palabra’-kat. Emellett angolul interjúztatnak fejvadász- és multinacionális cégek, akiknek igazából egy olaszos munkatársra lenne szükségük, így az olaszt sem hanyagolom mostanság. 


Egy biztos. Ha jól megy már a spanyol is, megtanulok még franciául és horvátul. Lesz egy kis bárkám, amire megszerzem a vitorlás jogosítványt, majd körülbelül egy év alatt körbehajózom a Földet vele. (gitárral a fedélzeten!) Élelmet, életmentő gyógyszereket, ruhákat, ajándékokat szállítok Afrikába és magyarra tanítom addig amíg ott vagyok. Közben stewardess bizonyítványt is szerzek, majd vízen át és égen keresztül felváltva eljutok minden egyes kis lakatlan szigetre és elhagyatott területre. Ezek után az összes tapasztalatommal és élményemmel gazdagodva felépítem álmaim szállodáját, aminek tuti, hogy lesz egy lovardája. Ha nagyon jól működik, akkor majd franchise rendszerrel külföldi leányvállalatokat is beindítok az olasz, spanyol, horvát kapcsolataimra támaszkodva. És ha már jól megy az üzlet, felvirágoztatom picit az idősotthonokat, beteg gyermek gondozókat, kórházakat, elfekvőket, stb…. de a fő project egy ingyenesen működő hotel hálózat, amely a tudományos és értékeket képviselő tanulmány utakhoz, kirándulásokhoz  jelentené a szállás biztosítást iskolák, intézmények, nagyobb csoportok számára, akik anyagi helyzetük miatt nem tehetnék meg maguknak az egyébként megérdemelt és indokoltan választott alkalmakat.

Na jóó…..befejeztem! Álmok, célok …akármik is. A dolgok amik mozgatják az agytekervényeim. És nem hagynak aludni sem! Akármi is legyen, nagyon szeretem az este kivilágított Budapestet, egyszerűen gyönyörűséges, mint egy kincses doboz! 


Csocsi, puszi
Egy Buczkó