Negyed évszázadosan a fedélzeten!

Kedves Hűseges blogolvasók!

Kicsit megkésve bár, de végre tudok szakítani időt arra ami igazán örömmel tölt el. Írni a blogomat, hiszen így megoszthatom élményeimet, tapasztalataimat mindazzal akit érdekel és megfogalmazhatom itt mindazt, amit érzek, ami bennem van, sőt írás közben még a kérdéseimre gondjaimra is oly sokszor kapok választ. Valahogy a gondolatok és a “begépelés” nyomán mintha több minden lenne mögötte, mint az ami valójában. Azért próbálom átadni maximálisan amit szeretnék.

Szóval a business az elindult, elég keményen kezdődött, mint ahogy vártam. Nem maga a fizikális munka a nehéz, hanem mentálisan és érzelmileg belerázódni ebbe a környezetbe. Kezdve azzal, hogy 3 héten belül a legeslegjobb fej munkatársak hazamentek, szerződésük befejeződött, és többük nem is tervez visszajönni, ami elszomorító, ha önző vagyok, de ugyanakkor boldogító is, hiszen mind tudjuk, ez az élet nem az amit egymásnak szeretnénk, ez nem egy életcél sem, ugyhogy az első hónapban vegyes érzések irányították a hangultomat elég erőteljesen. És egy picit furcsán is éreztem magam, mit is keresek itt megint? Pár hét után megkaptam az egy éves kitűzőmet a cégtől ami elismerő de furcsa érzés is volt egyben. Ez az első munkahelyem ahol legalább egy évet eltöltöttem. Elgondolkodtatott rendesen, kemény kérdéseket hozott fel bennem a személyiségemet és a jövőmet illetően. Megfogalmazódott bennem egy “szép volt, jó volt, elég volt” érzés, itt az ideje, hogy most már tényleg a jövőmmel foglalkozzak.

Ebben a lassan két hónapban, szintén volt szerencsém élményekben, anélkül mondjuk nem is lehetne nagyon élvezni. Búvárkodtunk, 12 m mélyen, talán nem is lehet leírni megfelelő szavakkal. Amit láttunk, az a víz alatti paradicsom. Színes élővilág, száz féle színes kisebb nagyobb halak, még egy nagyobb teknős is üdvözölve minket elúszott mellettünk, és ez még mind semmi. Meglepetések sorozata tárul elénk. Ennek az élménynek köszönhetően bakancslistámra került a búvárjogsi megszerzése is.

Kubai menekültek megmentésében is “részt vehettünk”, mégha sajnáltuk is őket, mivel az amerikai parti őrség kezére kerültek az akció után, jó érzés volt látni, hogy a Disney Fantasy dolgozói maximálisan toppon vannak ilyen téren is. Megerősítette a biztonságérzetét a vendégseregnek de valahol legmélyen a miénket is.

Tortola legmagasabb pontján is jártunk a Nemzeti Parkban ami egy igazi, filmbe illő esőerdő óriáspókokkal, óriáspókhálókkal, hatalmas füge fákkal, és különféle pálmákkal. Jamaica-ban még rengeteg tervünk van, egy kicsit sem kis sziget, ellenben van rendesen látnivaló. Nagy Kajmán Sziget egy rendkívül drága hely, de nagyon hangulatos. A házak, épületek stílusa nagyon egyedi és barátságos. Cozumel, mexicói sziget, maradt a kedvenc, rendkívül ólcsó ellenben természeti szépségeiben rendkívül gazdag.

Ami számomra rendkívül tanulságos marad, szembesülni az ezeken a szigeteken élők becsületével majd megtapasztalni a saját bőrünkön többször is. Európai fejjel gondolkodva, ha valaki elhagy egy telefont, fényképezőgépet vagy bármilyen értékesebb dolgot, azt teljes mértékben eltűntnek nyilvánítjuk és keresztet vetünk rá. Főleg egy ilyen idegen környezetben teljesen más nemzetiséggel körülvéve. Hadd világosítsalak fel most titeket ezekről a kultúrában talán picit szegényesebb, de annál nagyobb becsülettel és tiszteséggel rendelkező gazdaságilag hátrányban szenvedő emberekről. Kétszer is előfordult, hogy két különböző szigeten, egy egy barátom elveszítette, a taxiban hagyta értékét. Mindkét esetben, az értékek visszajutottak gazdájukhoz épségben, több hét elteltével. A taxis névjegykártyáknak és a kapcsolatoknak, kommunikációnak köszönhetően de nagyrészt, a helybéliek tisztességes mivoltuk miatt. Hatalmas leckék ezek, finoman de határozottan húznak vissza a földre minket, az egekbe szálló gondolatainktól, hogy lépésről lépésre kikristályosítsák szemünkben a Földünkről elképzelt képet.

25. szülinapomat a fedélzeten töltve, nem számítottam nagyon semmi extra nagy ünneplésre, és a helyzet az, nem is úgy alakult ahogy számítottam. De a végére megszépült, és az ünnepi “kívánságom” is pozitív irányban indult el. Megleptem a remy csapatot egy közös fényképekből összeállított bekeretezett montázzsal valamint egy üzenettel az egész csapat számára. Életemben talán az eddigi legérthetetlenebb az a mentális környezet ami most körülvesz. Nem volt még eddig “szerencsém” ilyen érzelmi nehézségekkel együtt dolgozni, még akkor sem, ha az elején eldöntöttem, hogy ide a munka miatt jöttem és nem szórakozni. Ez a fájdalmasan erős érzés nem múlt még el, és valószínűleg nem is fog a szerződésem végéig, talán enyhült egy picit főnök váltás miatt. Az amikor a szivem azt diktálja, minden megoldódik idővel, bízzak a Jóstenben, továbbra is legyek bizakodó és pozitív, legyek vidám és segítőkész, és értsem meg minden rossz szándékú és ellenséges indítványozást. Az eszem ellenben azt diktálja, nyissam ki a számat és őszintén, még ha nem is okoz semmiféle változást, álljak ki az igazamért. Mégha enyhe úton próbálkoztam is ezzel, nagy változást sajnos nem okozott, nem adom fel, van még egy kis időm szerződésem végéig. Valószínűleg csak nekem ilyen fontos mindez, hogy ez a kis csapat legyen egy erős ahogy eddig mindig a múltban, ne legyen ennyi ellenségeskedés. Mindenből tanul az ember igaz, és erősödik az érzésekben de legfőképp a hitben. Azért több apró jó dolog is történt szülinapomkor. Volt lehetőségem segíteni elkészíteni a tortámat, ami egy igazán finom Paris-Breast praline-képviselőfánkos mogyorókrémes tradicionális francia desszert. A munkatársak is nagyon kedvesek voltak, felköszöntöttek, és csaptunk egy kis lazább közös vacsorát is.

Ilyesztő ez a 25 éves kor, 18 évesen azt hittem, ekkora már elérek egy bizonyos pontra, hogy valamit tehetek az asztalra, nem feltétlen ház, kocsi, család…. 7 év eltelt, és ha azt vesszük, dolgoztam, tanultam egy keveset és világotjártam. Nem túlságosan jövőépítően hangzik mindez, viszont ebben a hét évben 100%-osan kimondhatom hogy boldog voltam, és semmit egy percig sem bántam meg. Egyik lépésemet sem, és erre büszke vagyok. Úgy érzem, minden csak a javamra vált a végén, minden jóbol rosszból tanulhattam, erősödhettem. Az ember mondjuk élete végéig tanul, és ez így csodálatos. Most elértem arra a pontra, hogy teljesen újat tapasztalhassak, hogy felfrissítsem magamat, az agysejtjeimet, ha most nem lépek semmit, az lenne egyféle elkényelmesedés, hiszen a könnyebb utat választanám. Na ez nem én vagyok! : )

Biztos van amit még leírnék, de most nem jut eszembe, majd a folytatásban. Hadd fejezzem be egy Walt Disney idézettel:

“Nem tekintgetünk sokáig a múltba. Megyünk tovább előre, új kapukat tárunk ki, új dolgokat teszünk, mert kíváncsiak vagyunk, és a kíváncsiság vezet új utakra minket.”  - Walt Disney

PusziPacsi